Egy ultra a vízből: Mányoki Attila

pen | 2011-10-04  | 1 hozzászólás

• cimkék:
• mányoki attila, 
• hosszútávúszás 

Tweet

Szekrényessy Kálmán nevét leginkább arról ismeri az utókor, hogy 1880-ban - Siófok és Balatonfüred között - elsőként úszta át a Balatont, Szénási Imre a Franciaországot Angliával összekötő csatorna, a La Manche első magyar leküzdőjeként vált ismertté, Schirilla György pedig azzal írta be nevét a vizek világának különleges sporthősei közé, hogy hosszú esztendőkön át, minden télen zajló jégtáblák között keresztülszelte a Dunát. Gyaníthatóan kevésbé ismert ugyanakkor, hogy vizes ultramaratonistáink között akad olyan is, aki egyhuzamban, hosszanti irányban is átúszta a magyar tengert. Kortárs "vasemberről" van szó: ő Mányoki Attila, aki eddig egyedüliként igazoltan, teljesen szabályos és ellenőrzött körülmények között ért célba, megállás nélkül 25 óra 32 perc alatt teljesítve a hajók miatti elterelések nyomán több mint 80 kilométeres távot Kenese és Keszthely között. 

Ez 2008 júliusában történt, de előtte és azóta is számos vizes hőstettet hajtott végre a most 38 esztendős zalaegerszegi illetőségű "vállalkozó". Akiről egyelőre keveset tud a nagyvilág, de a hazai közvélemény is, holott a Guinness-rekordok közé kívánkozó produktumok sora fűződik a nevéhez. De miért és hogyan kerül az extrém vízi feladványok teljesítői közé valaki? És egyáltalán, mi kell ahhoz, hogy az ember akár több mint 30 (!) órán át is a nedves közegben haladva akarja és tudja leküzdeni az átlagember, de még a "normál" hosszútávúszó számára is egyenesen rémisztő távolságot folyóban, tóban, tengerben?

- A monotonitástűrő képességre feltétlenül szükség van, miként a kitartás, az erő is alapvető tulajdonsága kell, hogy legyen annak, aki ilyesmire adja a fejét. Óriási szerepe van annak is, hogy mentálisan milyen vagy, miközben természetesen fizikálisan is rendben kell lenned. Kellő idő, több év kell, mire beérik az ember egy ilyen teljesítményhez - adta meg a választ először az utóbbi felvetésre Mányoki Attila, aki "szélsőséges" pályájának még csak az elején jár, amennyiben két nagy célját még bizonyosan el akarja érni: átúszni a La Manche-t és teljesíteni az Ocean's seven elnevezésű sorozatot.

- A csatornát eddig négy magyar volt képes ilyen formában meghódítani, én lehetek az ötödik, akinek sikerül, már pedig azt akarom és úgy is készülök, hogy sikerüljön - mondta. - Amellett szeretnék a legjobb idővel célba érni. Az eddigi leggyorsabb honfitársunknak 9 óra 50 perc kellett, én 9 óra alatt szeretném leküzdeni a távot, amely légvonalban 32 kilométer, de a vízi út 35 vagy akár 38 kilométer is lehet az áramlattól függően.

- És a másik kihívás?
- Az Ocean's seven - ahogy nevéből is kitalálható - a világ hét legnehezebb úszását takarja. Ez nálunk olyan, mintha mondjuk a hegymászóknál valaki az összes nyolcezer méternél magasabb csúcs meghódítását tűzné ki célul maga elé. Mindegyiket ismerem, és tudom, hogy roppant nehéz teljesíteni valamennyit a környezet, a vízfok, az áramlatok, a hullámzás és miegyebek miatt. A Gibraltári-szoros esetében a 12 és fél kilométert, a legrövidebbet a hétből, éppenséggel kirázom, az nem okozhat gondot, de már bonyolultabb a La Manche, és egyenesen borzasztóan nehéz a durván 40 kilométeres távokon, például a Hawaiinál levő szigetek közötti úszás, vagy a Cook-szigeteki próba Új-Zélandnál. Írországból Skóciába átúszni sem ígérkezik gyerekjátéknak.

Uszodai úszóként kezdte

Ami az előkészületeket illeti, több nagy feladatot már kipipált a "leckefüzetéből" Mányoki Attila, aki hovatovább két évtizede hódítja meg az álló- és folyóvizeket olykor már hipermaratoni távokon is. De hogy és hol is indult az egész?

- Uszodai úszóként kezdtem odahaza, aztán amikor a városi uszoda megszűnt, 1991 és 1998 között a fővárosban, az Újpest és az OSC színeiben versenyeztem - idézte fel. - Igaz, már 89-ben belekóstoltam a nyíltvízi úszásba is, amikor először vettem részt Balaton-átúszáson: a 12 és fél kilométeres, Füred és Siófok közötti viadalon indultam. Meghatározó élmény volt, ez adott lökést ahhoz, hogy a medencéből a nyílt vizekre, a hosszabb távokra térjek át. 1991-ben volt az első nemzetközi megméretésem, Görögországban, a Peloponnészoszi-félszigetnél tettem próbára magam. Pontosan emlékszem, egy 33,4 kilométeres tengeri viadalon, amelyen második lettem. Megvolt az újabb nagy sikerélmény, a természetes közeg magával ragadónak bizonyult. A küzdelem az elemekkel, hogy önmagamat is legyőzzem, rabul ejtett és eldöntötte sportolói sorsomat. Fokozatosan megtanultam azt is, milyen az, és hogyan lehet úrrá lenni az olyan helyzeten, amikor a természet az erősebb, mert néha bizony meg kell hajolni a nagyobb erő előtt.

A honlapján szereplő írások szerint 1993-tól lett rendszeres szereplője a 25 kilométeres vagy még hosszabb távokat ígérő világkupáknak, mind több helyre hívták meg külföldre. Európán kívül Argentínában, Brazíliában, az Egyesült Államokban, Egyiptomban, Kanadában is több viadalon rajthoz állt. A 2011-ig leghosszabb távú versenye 1997-ben a Paraná-folyón zajlott, Argentínában, ahol 88 kilométert úszott, majd 2003-ban részt vett a világ egyik legnehezebb versenyének tartott Atlantic City-i erőpróbán, ahol 39 kilométer várt rá az óceánban.

Eredményei, helytállása elismeréseként Koroni görög város díszpolgári címet adományozott neki, ékes bizonyítékaként annak, hogy a helléneknél különösen nagy becsben tartják. Náluk sok-sok versenyen startolt már, és nem egyszer győzött is a különben mindig jóval 20 fok alatti hőmérsékletű vizekben zajló, a távtól, a hőfoktól, az időjárástól függően sok vagy nagyon sok órán át tartó erőpróbákon. például a Messini-maratonin, a Koroni és Kalamata közti 30 km-en. Amelyeknél alapszabály, hogy egyfolytában, megállás nélkül kell úszni. Megkötés továbbá, hogy az úszó nem szállhat ki a vízből, még csak meg sem kapaszkodhat kísérőhajójában, kizárólag a tápláléknak és a folyadéknak a beadása engedélyezett a fedélzeten tartózkodóknak.

Kevésen múlott

A "tömegmaratoni" versenyek mellett, vagy most már inkább helyett mostanára a szólóúszás került nála előtérbe. A 2010-es hazai nagy négyes, vagyis a magyar tavak - a Balaton, a Velencei-tó, a Fertő-tó és a Tisza-tó - letudása után az idén augusztusban első magyarként és összességében tízedik sikeres vállalkozóként Németország és Dánia között, a Fehmarn-szigetnél átúszta a Balti-tengert, 30 kilométert küzdve le 15 fokos, vihar korbácsolta hullámokban. Szeptemberben pedig következett az extrakísérlet: a Messini-öbölben szerette volna megdönteni a nonstop úszás világrekordját, vagyis az eddigi 98 helyett 100 kilométert megtenni egyvégtében. Kevésen múlott, hogy sikerüljön ez is...

- A görögországi úszás első harmada volt a legegyszerűbb, 8 óra 50 perc alatt értem el a fordítóhoz. A második szakaszban viszont, éjszaka lévén, szinte egész idő alatt teljes sötétségben úsztam - mesélte utólag. - Ez nagyon kellemetlen volt, mert nem lehetett látni semmit sem a vízben. Sajnos a szél és hullámok továbbra is szemből vagy oldalról jöttek, majd pedig átúsztam egy nagy medúzacsapaton, amelyet nem vettem észre. Csak a csípő és égető érzésből tudtam, hogy számos kapcsolatom volt velük, és a csípések egész testemet érték. Hajnalban már gyomorpanaszaim lettek, de így is sikerült szeptember 3-án reggel 6 órakor elérni a második ellenőrzési pontot. Itt már erősen jelentkeztek az allergiás problémák. Az utolsó szakaszra fordulva nyugodtabb tenger fogadott, csakhogy a csípésektől bedagadt a szám, a nyelvem, a torkom, a végtagjaim, és az utolsó órában már nem tudtam folyadékot venni magamhoz, gyengének éreztem magam, gyomorgörcsöm is volt, meg hasmenés. Úgyhogy fel kellett adnom, pedig fizikálisan és mentálisan is jó állapotban voltam. Infúziót azonban a vízben nem lehet adni. A jó oldalát nézve a dolognak, viszont megúsztam az eddigi legnagyobb távomat. A GPS adatok szerint a 26 órás úszás alatt 85,6 kilométert tettem meg. És nem mondtam le az ismétlésről! Csak azt nem tudom, jövőre próbálkozzam újra, vagy előbb a La Manche-csatorna jöjjön. Merthogy nem adom fel, az biztos, tudom, hogy képes vagyok az álomhatár, a 100 kilométeres új világcsúcs elérésére!

A magunk részéről efelől semmi kétség nincs. A vállalkozó kedvnek legfeljebb az anyagiak szabhatnak határt... Mányoki Attila tudniillik maga teremti elő sportos hobbijának költségeit.
- Támogatók nélkül nem lehet ilyesfajta szólóúszást csinálni. Dolgozom is, családi vállalkozásban veszek részt, szerencsére tolerálják a szenvedélyemet, akárcsak az élettársam. Viszont szponzorok nélkül nem megy, hiszen például csak a felkészülés a La Manche átúszására, a hajóbérleti díj, a kiutazás és a kint lét kétmillió forintba kerül...

Forrás: MTI/Jancsó Kornél
Képek: manyokiattila.hu