Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 54 028 706 km-t sportoltatok

Futólegendák a Nagyerdőben

Létrehozta: amadeus  |  2012-08-28 15:06:05-kor

 

Futólegendák a Nagyerdőben

ARADITÓL ZSINKÁIG

Az VI. Oxigén Kupa 2012-2013-as évad első fordulóját október 13-án rendezzük. A verseny egyben – immár több éve – a Nagyerdő Napja emlékverseny is. Azonban az első forduló ezen túlmenően is szolgál majd egy nem mindennapi versennyel. Ugyanis ekkor kerül megrendezésre egy rendhagyó meghívásos verseny. A résztvevők az 19 60-as, 70-es és 80-as és 90-es évek kiváló közép és hosszútávfutói lesznek. Ők így együtt természetesen még edzésen sem futhattak, s ha minden sikerül akkor egy versenyen állnak rajthoz mindnyájan. A verseny egyetlen célja: Tisztelegni azon egykori debreceni atléták előtt, akik amellett, hogy maradandót alkottak szeretett sportágukban, kiváló SPORTEMBEREK.

Néhány név: Béres Ernő, K. Szabó Gábor, Káldy Zoltán, Mecser Lajos, Paróczai András, Szekeres Ferenc, Zemen János, Zsinka András. Bocsánat a többiektől akiket nem soroltam fel! Összesen 56-an fogadták el a meghívást.

                                                                                                                                            Hajrá Futás!

Czeglédi Ferenc 2012-08-28 15:45:53 | 2
Czeglédi Ferenc képe

na az egy érdekes verseny lesz!

 
amadeus 2012-08-28 15:10:49 | 1
amadeus képe

Bocsánat egy kis hiba. Helyesen az 1950-es, 60-as, 70-es és 80-as évek kiváló távfutói!