Szab bringázás

2012.02.25 Szombat, 10:55:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

00:32:00

Távolság

13.5 km Szint: 40 m

Tempó

02:22 p/km (25.31 km/h)

Edzésleírás

Egy szerencsétlenül sikerült bringázás rövid története :(

Az úgy indult, hogy tegnap Roszpi elhívott, van-e kedvem velük tartani egy 3 óra körüli tekerésre Vác fele. Persze hogy van! A nagy szél ellenére csodás napsütéses idő. 1-2 betervezett tennivalómat félretéve a megbeszélt helyre gurultam 11 órára. A bringásúton egy méretes faág 1 méterrel előttem zúgott le az útra, megúsztam annyival hogy átbukkantam rajta. Épp a körforgalomban jött szembe 2 bringás, de csak éppenhogy megpillantottam őket - arra gondolván hogy ezek Petiék lesznek, utánuk fordultam. 2-3 km-t mentem mögöttük, ellenőrizni hogy ők-e azok vagy sem, előzni a folyamatos kocsisor miatt nem tudtam. Olyan kemény IM fazonok voltak.. :)  Aztán eléjük keveredtem, kiderül hogy nem ők azok. Mindeközben végig azon agyaltam, van-e értelme ilyen szélben tekerni,  hiszen a hirtelen viharos lökésektől jópár alkalommal majdnem kocsi alá kerültem! Életveszélyesnek minősítettem a helyzetet, a Vasutas pályánál megálltam, majd pár perc várakozás után (hátha megjelennek Roszpiék) haza indultam. Gurulok gurulok, már a Cseri ABC-nél járok, mikor a szél befúj egy nylon zacskót a hátsó váltómhoz. Kerék leblokkol, ember majdnem óriásit firkál. Innen kénytelen voltam a vállamon hazahozni a bringát, a váltóm ugyanis jelenleg így néz ki (feltöltés folyamatban):

Nylon

 

Nylon2

Váltócsere lesz..

Ráadásként ma (vasárnap) kisebb végtagfájdalommal, torokfájással ébredtem :(  Összevissza fertőzzük itthon egymást.FASZA!

Persze ma lehetNE menni, full szélmentes, ragyogó napsütéses idő van...

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Pedál
fordulat
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:32:00 13.5 02:22 25.31 40 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

11 hozzászólás

Szab képe

Szab 4474 napja

Kösz Orca a figyelmet! Sajnos 25-30 km/h-nál elég volt az az egy mp is :(

ORBEA ORCA képe

ORBEA ORCA 4474 napja

Baxx,ez durva....Sajnálatos,hogy a jó idő érkeztével ez történt.A magas peremes kerekek valóban nem túl szerencsések ekkora szélben egyedül sem,de csapatban,vagy versenyen még balesetveszélyesebbek,nagyon meg tudja fújni őket a szél.

Nézd a jobbik oldalt,hogy nem zakóztál egy kiadósat,és nem lett semmi bajod,a bringa könnyen javítható...Fel a fejjel,és jó alapozást!

Jótanács,bár késő,de talán más hasznosíthatja,ha valami,akármi bekerül a kerékhez azonnal meg kell állni a hajtással,és satufék persze 1mp körülnézés után.

 

Szab képe

Szab 4474 napja

Kösssz mindenkinek az együttérző szavakat:)

Roszpi képe

Roszpi 4474 napja

Rettentően sajnálom, hogy így jártál!!! Gondolj arra, hogy ezzel a kis balesettel elkerültél egy nagyobbat...talán így emészthetőbb a történet. Jobbulást neked és a bringádnak.

adam.sipos képe

adam.sipos 4474 napja

Azzztakutya...

Gondolom nem ilyen túlélőtúrára számítottál! Örülök, hogy azért egyben vagy!

És "csak egy kis" neylonszatyor" ennyire tropára verte a váltót??? Elképesztő! Jobbulást, és márc. közepéig/végéig akkor maradjon csak a futás+úszás...

foxmulder képe

foxmulder 4475 napja

Én csak a Főnök és Roszpi miatt vagyok bátor, ezt az útvonalat egyébként sem szeretem a sok autó és a szar út miatt (a kedvencem a vácrátóti csatornázás elfedő "mestermunka"), de közös tekerés komoly motiváció, egyébként a Városligetben cammognék körbe-körbe, vagy egy óra után halál unottan szállnék le a görgőről. Így viszont elég gyorsan eltelt a három óra, lehetett koncentrálni az útra, a többiek kerekére, a szélre, a forgalomra, nem unakoztam :-)

Szab képe

Szab 4475 napja

Tomi, akkor Te is kemény voltál! Lehet én csinálok valamit nagyonszarul, de ekkora szélben én őszintén nagyon fosok. Amit viszont észrevettem, hogy az új bringámon valamivel magasabb falú perem van mint a régin - de ez a pár milliméter is baromi sokat számít, brutál mód bele tud kapni a szél! Plusz persze ilyenkor (oldal+szembeszél esetén) a kisebb térfogatú személyek előnyben vannak :)

Ja, man, utólag én is azt gondolom történhetett volna sokkal rosszabbul is (lást amit Foxmulder írt, vagy pl ugyanezt bekapom valami 30 km-re lévő erdős területen)

Leo képe

Leo 4475 napja

Jobbulást, Man! Az is szerencse, hogy "csak" egy zacskó akadt a bringádra és nem valami nagyobb cuccot fújt neked a szél. 

foxmulder képe

foxmulder 4475 napja

Végül és is csatlakoztam Roszpiékra, úgyhogy három embert kellett keresni. Két kék és egy fekete szerelés. Tizenegy körül voltunk a körforgalomnál, de hogy előtte pár perccel, vagy utána pár perccel, azt nem tudom.

A szél ultra gáz volt, a csatlakozási pont felé egy bringás előttem egy villanyoszlopról leszakadó két négyzetméteres reklámot szedett össze, de bámulatos módon kivédte a zakót.

A bringát sajnálom, mák, hogy te nem fogtál talajt.

Szab képe

Szab 4475 napja

Az! Most délutánra meg még xarabbul vagyok, pár nap kidőlés lesz ebből megint :(

Jó esetben ,lehet hogy csak váltópapucsot kell cserélni, az full meghajlott. De, sztem 99% hogy full hátsóváltó csere.

Leo képe

Leo 4475 napja

Bazzz, ez nagyon peches nap volt :-( Szerencse, hogy neked nem lett bajod. De a váltót is elég rossz ilyen állapotban látni :-((

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!