lroland futás

Lunch Run2019.08.25 Vasárnap, 11:00:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

01:28:06

Távolság

21.65 km Szint: 284 m

Tempó

04:04 p/km (14.74 km/h)

Pulzus

Átlag
166
Minimum
87
Maximum
186

Edzésleírás

Újabb verseny, de ugyanúgy csak edzésből, felkészülés jelleggel. Nagy időt nem vártam (rápihenés nélkül, melegben egy eleve szintes pályán), de némi javulást a keddi félmaratonhoz képest igen (persze nem volt magasan a léc). Egész jól indult, az első 1-2 km-en 3:50 környéki tempó ment, pulzus alig valamivel 150 fölött. Az első felére 4:05 körüli átlagot terveztem, de a sok emelkedő-lejtő miatt nehéz volt belőni, ehhez mi kellene síkon. A második km-en aztán jött is az emelkedő, az átlagtempó felkúszott 4:07-re, a pulzus pedig 160 fölé. A pulzus innentől már mindvégig magas maradt, a meleg miatt erre számítottam is. A harmadik km után egyedül maradtam, se előttem se utánam senki, ami később még komoly galibát okozott. Az első kör még egész jól ment, a lejtőkön nagyon sokat visszakompenzáltam, 11 km-nél 3:58 volt az átlag, stabilnak éreztem még a mozgást, bár a pulzus miatt azért sejtettem, hogy nem tartható végig. A második kör elején kezdődtek a bonyodalmak. Több helyen sem tudtam, merre kellene tovább mennem. Nagyon sok kanyar volt az útvonalon, a legtöbb helyen nyíl és/vagy szervező segített a tájékozódásban. Szükségem is volt rá, mert senki nem volt előttem látótávolságban. Igen ám, de több helyen is úgy jártam, hogy se nyíl, se segítő, továbbmenni viszont többfelé is lehet. Megálltam, egy helyen megláttam a nyilat, de 3-4 helyen nem. Itt megkérdeztem az arra mászkáló járókelőket, merre ment az előző, volt ahol tudták, de két helyen is "hát talán arra" típusú választ kaptam. Szerencsére jól tudták... Minden ilyen megállással csak pár mp-et vesztettem, de épp elég bosszantó, hogy kiestem a ritmusból. Egy kicsit kedvemet vette ez, és mivel betonbiztosnak tűnt a helyezésem is (csak azt nem tudtam, hányadik helyen vagyok), nagyon nem törtem magam a következő km-eken. Ráadásul jött megint a legnagyobb emelkedő, mire felértem, 4:25 volt az átlagom arra a körre. Majdnem egészen 4:10-ig ledolgoztam aztán a lejtőkön, már csak 4 km volt hátra, éreztem magamban még erőt, és ekkor jött a feketeleves. Volt egy olyan kereszteződés, ahol a pálya vonalvezetése kvázi keresztezi saját magát (ráadásul mindkét körben), a Jókai és Kittenberger sarkán. Jövök a Jókain, a szemből jövők lefordulnak nekem jobbra, nekem meg balra kellett volna. Volt ott nyíl és több segítő is. Igen ám, de ráadásul még az autókat is beengedték oda bóklászni. Amikor közeledtem, pont ott volt egy, eltakarta a nyilat, a segítők pedig az autóval voltak elfoglalva, nem mutatták az utat, egyenesen próbáltam így továbbmenni. Az utolsó pillanatban még az autó is kihajtott elém, a segítők többször utánamkiabáltak, hogy elnézést kérnek. Csak éppen azt nem mondták, hogy nem egyenesen kellene mennem, hanem balra. Hamar rájöttem, hogy nem jó felé megyek, mert erre már jártam a körben, csak azt nem tudtam, hol rontottam el. Többször megálltam, ide-oda totyogtam, tanácstalan voltam. Találtam egy másik segítőt, de ő sem tudta, merre kellene mennem. Végül visszafutottam az ominózus kereszteződéshez, és ott már felismertem a helyes irányt. Megnéztem a track-et, kereken 400 m-t tettem bele pluszban, és 2:56 percet. Vagyis nagyjából másfél percig egy helyben totyogtam, másfél percig meg futottam, fölöslegesen. A hátralévő 4 km-en már nem volt hasonló mutatvány, egészen szép tempóban futottam és még egy hajrára is maradt erőm. Az összidőm nagyon gyenge, 1:29 lett, magamnak 4:07-es tempót mértem de ebben benne van minden megállás. Ha minden megtorpanást kivennék, 4:01-4:02 átlagtempó jött volna ki. A keddi 4:09-hez képest szemmel látható a fejlődés, főleg hogy az egy teljesen sík pálya volt (igaz viszont még a mainál is melegebb időben). Harmadik lettem különben abszolútban (Old Boys-ban első), az első kettő 1:24-nél ért be. Összegezve: a futásomon érződik a stabilitás, de a gyorsaság még hiányzik. A 4:02 még nagyon messze van a 3:46-tól, márpedig az októberi célomhoz (PB) annyi kell majd, egy másodperccel sem több. Persze edzésterhelés alatt futottam, melegben egy szintes pályán, de egyértelmű, hogy még kemény edzések várnak rám szeptemberben. Maga a verseny egyébként szuper, sok versenyen voltam már, de nyugodtan mondhatom, a Veszprém Félmaraton a legszebb futópályák közé tartozik. További pozitívum, hogy a harmadik hellyel a nevezési díj ötszörösét nyertem vissza vásárlási utalványban, nem is számítottam rá, tényleg csak egy edzésnek szántam a mai kirándulást. Ott volt egyébként a versenyen egy egerszegi ismerős is, mi az hogy ott volt, egyenesen meg is nyerte Virág a 11 km-es női számot. Meg még vagy 500-an futottak különben minden távon (félmaratonon 185-en), Nagy Laci veszprémi kézilabdázóval sem futhat az ember mindennap egy mezőnyben :)
Eredmények: https://results.sporthive.com/events/6570299871161767424
Részletek: http://maratonfuto.hu/start.php?page=trainings&training=1517

Útvonalad térképen

Szintemelkedés 284 m

Átlagos pulzus: 166 bpm

Átlagos lépésszám: 82

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:03:55 1 03:55 15.32 5 0 0 0
00:04:15 1 04:15 14.12 11 0 0 0
00:04:02 1 04:02 14.88 12 0 0 0
00:04:06 1 04:06 14.63 7 0 0 0
00:03:52 1 03:52 15.52 -6 0 0 0
00:03:56 1 03:56 15.25 0 0 0 0
00:03:44 1 03:44 16.07 -19 0 0 0
00:03:59 1 03:59 15.06 6 0 0 0
00:03:57 1 03:57 15.19 -3 0 0 0
00:03:59 1 03:59 15.06 -9 0 0 0
00:03:55 1 03:55 15.32 -10 0 0 0
00:04:16 1 04:16 14.06 14 0 0 0
00:04:20 1 04:20 13.85 19 0 0 0
00:04:03 1 04:03 14.81 6 0 0 0
00:04:18 1 04:18 13.95 0 0 0 0
00:04:13 1 04:13 14.23 -2 0 0 0
00:04:02 1 04:02 14.88 -24 0 0 0
00:04:23 1 04:23 13.69 6 0 0 0
00:04:08 1 04:08 14.52 2 0 0 0
00:04:14 1 04:14 14.17 6 0 0 0
00:04:06 1 04:06 14.63 -11 0 0 0
00:02:23 0.65 03:40 16.36 -12 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!