lroland futás

Afternoon Run2019.02.23 Szombat, 15:33:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

02:15:25

Távolság

32.51 km

Tempó

04:10 p/km (14.40 km/h)

Pulzus

Átlag
149
Minimum
52
Maximum
185

Edzésleírás

Délelőtt későn sikerült felkelni, már nemigen értem volna haza időben az ebédre, így inkább délutánra halasztottam az edzést. Kicsit nehezen indult, tele volt még a hasam, nem egészen 3 órával a kiadós ebéd után indultam. Közepes tempójú bemelegítés után futottam pár kört a pályán, 9 km után 4:30 körül volt az átlagtempó, innen még egy teskándi kör volt hátra. Bele is lendültem, 4 perc körül stabilizálódott a tempóm, és nem is esett rosszul, főleg ahol még a hátszél is segített. Aztán az Alsóerdőn megszűnt a hátszél (egyrészt takarásba értem, másrészt nyugat felé fordultam), ráadásul még emelkedni is kezdett az út, úgyhogy már nehezebb volt tartani a 4 percet, de azért sikerült. Aztán egyenesen észak felé kanyarodott az út, pont szembe a széllel, ezen a szakaszon már igencsak szenvedtem, és már fáradtam is, egyre nehezebbnek éreztem a combjaim. A végére megint semlegessé vált a szél, itt újra viszonylag könnyen tartottam a tempót. Az utolsó 23 km-t így megfutottam 4:00 körüli átlaggal, némi széllel és szinttel együtt, nem rossz ez egyáltalán a felkészülésnek ebben a szakaszában, lényegében az elsőtempófutásomon.
Részletek: http://maratonfuto.hu/start.php?page=trainings&training=1376

Útvonalad térképen

Szintemelkedés 0 m

Átlagos pulzus: 149 bpm

Átlagos lépésszám: 84

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:04:26 1 04:26 13.53 -11 0 0 0
00:04:28 1 04:28 13.43 -2 0 0 0
00:04:29 1 04:29 13.38 0 0 0 0
00:04:48 1 04:48 12.50 0 0 0 0
00:04:50 1 04:50 12.41 0 0 0 0
00:04:23 1 04:23 13.69 0 0 0 0
00:04:15 1 04:15 14.12 0 0 0 0
00:03:55 1 03:55 15.32 -2 0 0 0
00:04:02 1 04:02 14.88 0 0 0 0
00:04:06 1 04:06 14.63 7 0 0 0
00:04:03 1 04:03 14.81 5 0 0 0
00:04:02 1 04:02 14.88 1 0 0 0
00:04:02 1 04:02 14.88 11 0 0 0
00:04:03 1 04:03 14.81 7 0 0 0
00:04:04 1 04:04 14.75 3 0 0 0
00:04:18 1.01 04:15 14.09 30 0 0 0
00:03:56 0.99 03:58 15.10 -15 0 0 0
00:03:54 1 03:54 15.38 -13 0 0 0
00:04:02 1 04:02 14.88 -6 0 0 0
00:04:01 1 04:01 14.94 -5 0 0 0
00:04:09 1 04:09 14.46 0 0 0 0
00:04:02 1 04:02 14.88 -4 0 0 0
00:04:04 1 04:04 14.75 -4 0 0 0
00:04:06 1 04:06 14.63 -2 0 0 0
00:04:02 1 04:02 14.88 -1 0 0 0
00:04:00 1 04:00 15.00 0 0 0 0
00:04:03 1 04:03 14.81 -3 0 0 0
00:04:07 1 04:07 14.57 -5 0 0 0
00:04:12 1 04:12 14.29 0 0 0 0
00:04:12 1 04:12 14.29 -4 0 0 0
00:04:15 1 04:15 14.12 3 0 0 0
00:04:08 1 04:08 14.52 0 0 0 0
00:01:58 0.51 03:51 15.56 8 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!