Edzésleírás
Vilolával UTH pályajelölés Pszentlaciról Fellegvárig. Az elején majd megfagytunk, utána melegünk volt.
Már az elején egy ugrás után (le akartam húzni egy ágat, hogy szalagot rakjunk rá) a jobb külső talpélre érkeztem és kifordult a bokám. Pár percig nagy fájdalom, aztán kis séta után gond nélkül ment a kocogás kompenzálás nélkül és csak néha éreztem enyhe fájdalmat. Visszafelé zöldön jöttünk, kis tévedésből adódóan eljutottunk egy rejtett kilátóhoz, majd Spartacus ösvnyen visszaértünk a faluba. Na akkor kezdett el fájni a bokám és szépen be is dagadt délutánra.
Violának köszönöm a fuvart és a társaságot, na meg hogy alkalmazkodott a lassú tempómhoz, jó volt. Bruttó idő.