Edzésleírás
II. Pécs Orfű Félmaraton
A tavalyihoz képest -200km összesített futással a hátam mögött vágtam neki a távnak.
Nem is voltak emiatt magas elvárásaim, úgy mentem neki a távnak, hogy megnézem mit bírok.
Gyönyörű napsütéses idő volt, ami a lombok alatt nem zavart, odaát Orfűn azonban már kellemetlen volt.
G. Józsiékkal futottam össze a rajtnál, nem álltam be mögéjük, kicsit hátrébb, de még elöl helyezkedtem (elmenni az elejével majd próbálni nem elfogyni taktika). Mentem szépen, még előzgettem is, de éreztem, hogy kicsit, nagyon kicsit szenvedősebb mint tavaly. Főleg az emelkedőkön lassultam be, ennek ellenéra 41' alatt fenn voltam Remete réten (igaz, most a tóhoz is bementünk).
Lefelé megint elkezdtem döngetni, de csak arra volt jó, hogy szép lassan lemaradjak az előttem szétszakadozó bolytól.
Mögöttem is egyre közelebbről jött a trappolás, ami serkentő volt ugyan rám, de sokat kivett. A Mecsek háza előtt aztán utolért Karcsi (MMT), akivel aztán a gátig együtt mentünk.
Megelőztünk pár embert, beszélgettünk, de éreztem, hogy a tűző nap, meg a táv, meg az eddigi tempó sokat kivett belőlem. Mondtam neki menjen (rám is vert 1 percet).
Azért beküzdöttem magam, a vége sem ott volt, ahol tavaly, hanem egy emelkedő tetején (Kemping).
Gyorsan gratuláltam az ismerősöknek, ittam egy liter vizet, banán, mazsola, gulyás és elindultam levezetni....(vissza a parkolóba).
(a 115-Csúcsfutás kombóra egy pár dologról el kell gondolkodnom).
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:42:17 | 21.1 | 04:51 | 12.38 | 400 | 0 | 0 | 0 |