Edzésleírás
Hétvégi hosszú - KKKK (Két Kapu Kör Kenesén)
Ezen a héten megint kimaradt az úszáson kívül minden... Mondhatnám, hogy itt voltak az Amerikában élő unokatestvéreim, és velük jártam a várost csütörtökön és pénteken is, de ez nem lehet kifogás arra, hogy csütörtök reggel miért nem mentem el futni a 4 fokban.
A múlt héten megtanultam, hogy nem futunk tempót, ha a hét egyetlen futása a hétvégi hosszú. Ma ezt majdnem meg is fogadtam! :)
Induláskor a 21,5 kilis kört terveztem, és azt tűztem ki célul, hogy a közelgő UB jegyében - ahol két hegyi szakaszt is futok -, keményen megnyomom az emelkedőket, hogy felmérjem a jelenlegi állapotomat.
Már az induláskor éreztem, hogy jó lesz ez az edzés, ki volt éhezve a testem a futásra. Örömmel láttam, hogy az akarattyai emelkedőn 5:34-es átlaggal húztam felfelé, majd onnan 4:52-vel és 4:46-tal robogtam le a vízpartra. Az Aligai úton lévő buckák is könnyedén behódoltak mindkét irányban, igaz, a pulzusom kezdett masszívan 165 fölé emelkedni, de ez 5:06, 5:05 majd 5:09 után szerintem elfogadható. Sőt, az útvonal leggonoszabb emelkedőjét magába foglaló 13. kili is 5:20-ra sikerült, pedig az alagút utáni rövid, de annál meredekebb rész tetején a seggemen is szoktam levegőt venni. :)
Akarattyáról megint tempósan (4:51) zúztam lefelé, majd a táv fennmaradó részére beálltam a kényelmes 5:20 körüli átlagra. Nagy örömre szolgál, hogy a tempó visszavételét követően a pulzusom szépen visszaállt, és csak 20 kili fölött kezdett emelkedni, ami már-már törvényszerű nálam.
A 21,5 kilis fordító felé közeledve hamar eldöntöttem, nem fordulok meg az Árpád-kútnál, hanem elfutok a fűzfői kapuig, és ezzel KKKK-vá minősítem az edzést. :)
Furcsa, de most az edzés végén nem éreztem valódi fáradtságot, bírtam volna még, pedig ebben a pályában van 140 méter valódi szint. Sikerült egy 1:49:21-es félmaraton szaladnom, ami ezen a pályán, edzésen, szerintem kifejezetten jó teljesítmény.
A következő héten azonban nincs mese, el kell végeznem a bringás és a futó/ráfutó edzéseimet is, hiszen közeleg már Velence, és nem csak úszásból áll a verseny, hanem a korábbi erősségeimnek számító másik két sportból is. :)
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
02:07:48 | 24.53 | 05:13 | 11.52 | 140 | 91 | 181 | 163 |