szuszu futás

2015.04.12 Vasárnap, 09:20:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

02:00:21

Távolság

21.31 km

Tempó

05:39 p/km (10.62 km/h)

Edzésleírás

Bécs félmaraton. Abszolút nem tudtam, hogy mire számítsak magamtól. Már két éjszaka rosszul aludtam, sőt a verseny előtti éjjel szinte egyáltalán nem, de az elmúlt időkben egész jól mentek a hosszabb távok. Balázs azt javasolta, hogy ha 2 órás félmaratont szeretnék, akkor álljak be az 5:40-es tempóra. Én így is tettem. Igaz eleinte kicsit gyorsabb is voltam, de arra gondoltam, hogy jó lesz majd ez a kis előny amikor a frissítés miatt lassulok. És milyen igazam lett. Igazából végig jól bírtam. Egyedül annyi gáz volt, hogy 17-nél kicsit begörcsölt a jobb vádlim, amire még nem volt példa, de szerencsére nem álltam meg és aztán el is múlt. A végén még volt erő gyorsulni. Sajnos nem néztem az órámon az időt csak a tempót, ráadásul kicsit több volt a táv, így aztán épp lecsúsztam a hivatalos 2 órán belüli időről, de azért elégedett vagyok magammal. Ha megtanulnék menet közben frissíteni, akkor ott sem veszítenék az időmből. 

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
02:00:21 21.31 05:39 10.62 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

4 hozzászólás

zozo.m képe

zozo.m 3351 napja

Gratulálok! 
Bár tudok menetközben frissíteni, Egyszer sem sikerült ezt leállás nélkül megtennem Bécsbe, olyan bénán frissítettek a többiek mellettem. :) Van, hogy lehet, de szerintem ennyi ember között nagyon nehéz. 
De nagyon jót mentél. Sajnálom, hogy nem találkoztunk, pedig egyszer elmentem a 3-as végére is. Igaz a sorbanállókat nem nézegettem. :(
Majd legközelebb, pedig jó lett volna, előbb is értünk ki mint ahogy írtam. 

bejcsi képe

bejcsi 3353 napja

Hatalmas Gratula! Szép volt! Ügyes vagy! :)

kiscsoki képe

kiscsoki 3354 napja

Szép kis félmarcsi! Gratula!

galagyuri képe

galagyuri 3354 napja

Nagyon szep eredmeny! Tok mindegy 2:00 alatt vagy felett par mp-el. A forma attol ugyan az, azaz szuper jo vagy!

Felszerelések

Garmin Forerunner 410
Adidas Supernova Sequence 5 - II.