Budapest Terep Kupa, hosszú táv.

Klébi - Virágos nyereg - Zsíros hegy - Nagy szénás - Mária völgy - Anna vadászház - Vörös pocsolya - Fekete fej - Szépjuhászné - Makkorsmária - Kakukkhegyi út - Normafa - Szépjuhászné - Hüvi - Árpád kilátó - HHH - Klébi

Az elején sikerült párszor elkevernem, kicsit foghíjas volt a jelölés. Elöször Nagy-Szénáson, de ott időben észbe kaptam. Jó nagy köd ereszkedett oda, az idő egyébként is őszies volt. Hűvös, esős, jó futóidő, bár a levegő nehéz volt. Aztán Mária-völgy után a szalagozott szakaszon megint. 20 percet mentem el rossz irányba. Volt jelzés, de lekezdtem kajálni és nem figyeltem eléggé. Aztán elég bizonytalan voltam, többször is visszfutottam kisebb szakaszokat, ha nem láttam egy-egy elágazásnál jelet, aztán kiderült jó úton vagyok. Szóval belettem pár kilit még. Féltem, hogy kicsúszok a szintidőből és kicsit átkoztam magam, hogy elvesztegettem 40 percet. Kényszerítettem magam, hogy észnél legyek és figyeljem folyamatosan a jelzéseket.

Valahogy már az elején ólmosnak éreztem a lábaimat, kompressziósszár ide vagy oda. A Mester azt kérte, hogy nagyon alacsony pulzussal kezdjek 2-3 órán keresztül. Lassú voltam nagyon, de a pulzus kicsit magasabb volt mint kellett volna. 40 km körül állt be az alacsony pulzus-lassú tempó.

A Vöröspocsolyás-háttól helyreállt a világképem, innen már ismerős terepen kellett végigmenni. Szépjuhászné ponton kicsit pihegtem, nyújottam a lábam, zoknit cseréltem, lekentem a lábam izomlazítóval.  Innen úgy indultam tovább, hogy ej de friss vagyok. Ez azért nem tartott túl sokáig. Makkosmáriánál egy kis öleb rámrontott. A botot rögtön golfütő pózba fogtam és mondtam a gazdinak, hogy 9 órája futok és nagyon morcos leszek, ha megharap ez a kutya. Az adrenalinfröccs felfrissített. Farkas-hegynél és Széchenyi-hegynél csak a szerencsén múlt hogy jó ösvény válaszottam. Normafánál befogtam két embert, szinte egész úton úgy mentem, hogy nem láttam futót se előttem, se mögöttem.

Szépjuhásznénál újabb 5 perces pihenőt tartottam. Leragasztottam a vízhólyagot a lábujjamon. Innen volt még 16 km és olyan szakaszokon, ahol mindig edzek. Hüvösvölgyben elkezdett kavargni a gyomrom. Most nem volt vészes és tudtam hogy úgyis sétálni fogok az emelkedőn, hamar helyre is jött. Azért fontolóra vettem, hogy eszek egy kis gyömbért, de nem volt elég merszem hozzá. Elkezdett esni az eső, felvettem a sapkám. Itt kicsit hisztiztem magamban, hogy minek kell még az Árpád-kilátóhoz és HHH tetejére is felmenni. Fájt már minden izom, fáradt volt a lábam nagyon és a derekamat szétverte a hátizsák.

De hamar jöttek az ismert szakaszok és Árpád-kilátónál Glockner és Szabó Ági volt, akikkel kicsit kedélyesen eldumáltam. HHH-ra felfelé már tudtam kicsit kocogni is újra, de nagyrész felnordikoztam. A ping-pongasztalnál R.Norbi volt. Nagy kísértést éreztem, hogy ledugjam a fényképezőgépét a torkán, de túl fáradt voltam hozzá. Felvettem a karmelegítőmet és a fejlámpát. Lefelé a kék+-on fel is kellett kapcsolnom, az idén már nem szeretnék többet elesni. A hétfőit még mindig éreztem, bal kézzel nem tudtam kotorászni a zsákomban, a vállam meg jól le volt ragasztva.

Ahogy leértem a Virágos-nyereghez még le lehetett kapcsolni a fejlámpát rövid időre. Alig hittem el, hogy a HHH tetejétől folyamatosan tudok futni újra. Itt még egyet eltévedtem, a híd után jobbra kellett volna tartanom, itt már teljesen rám sötétedett. A házak közé kiérve már tudtam az utat a T100 bejárások miatt. Az utolsó emelkedő elejét kicsit még megkocogtam, majd befordultam az iskola utcájába. Hatalmas öröm és megkönnyebülés volt célba érni. 

Nem mondom, hogy nem volt fájdalmas. Máshogy terveztem a felkészülési időszakot, dehát ez marad belőle. Viszont vannak pozítívumok is: már nem zavar, hogy sokat gyalogolok, fejben jól bírtam, nem akartam feladni. A frissítés jól ment, a depócsomatot is jól állítottam össze. Már csak erősödni kellene. :)