Sárvár 12/24 órás OB

A cél: 100 km lett volna....



......: Viszonylag elég jó felkészülést sikerült véghez vinnem. Verseny elött 3 héttel futottam egy 120 km hetet. Nagyon kiégtem ezt érezte, nem voltam jó formában. verseny elött probáltam visszapotolni mindent. 1070.4 km -rel indultam el Szombaton Sárvárra......
Péntek este figyeltem az idöjárást, még este is meleg volt. Féltem tőle.
Szombaton 8 körül már Sárváron voltam. Őri Norbert volt a segítöm.(mégegyszer nagyon köszönöm Neki) Megmutattam mit hogyan csináljon.:) 10:00 kor Rajt....5-6 perces ezreket terveztem. Amit 25 km-ig simán tudtam tartani, de a pulzusom nagyon ment felfelé 160-170-175 is volt. Ez a hirtelen jött nagy meleg miatt volt, mert nem szeretem a meleget(de ezt mindenki tudja nem erről van szó :) ) 25 km után elkezdtem lassulni. Döntenem kellett már az elején. Vagy magas pulzussal nyomom tovább, vagy lassitok. Nagyon elment a kedvem mert lassúltam is, és a pulzusom is fent volt. Ekkor nagyon hullámzó volt a futásom 7-9 perces ezreket mentem.
Maratoni távhoz 04:15 kor érkeztem, és a következő körben fejre álltam. Nem találtam olyan kaját ami jó lett volna a gyomromnak. Norbinak mondta kell a szilárd étel. Rizs, paradicsom. Ebből ettem, és éreztem hogy a vércukrom is lent van. még egy kis méz...Gondolhatod milyen ize volt) :)
Ami ki akar jönni, annak ki kell. Tanultam belöle, máskor nem eszek ilyet. Innentől kezdve 7-9 perces ezreket tudtam menni. Magas pulzus miatt elsavasodtam. Elkezdtem szenvedni, nagyon nem akartam igy futni. Nem tudtam eltalálni a normális folyadék bevitel mennyiségét, ha sokat ittam lötyögött a hasamba, ha keveset kiszáradtam volna. Nutella se akart sokat segiteni, se a kenyér. Maradt a mogyóró, és a narancs meg kis csoki. Az elején a térdem is fájt, már azt hittem ez a Sárvár betegségem, mindig az a térdem fáj. Fejben kizártam és nem foglalkoztam vele. Volt pár kör amikor nagyon jól ment, s volt amikor nagyon fájt. Ezért szép az Ultrafutás. 75 km nél kiszámoltattam mennyit kéne futnom a 100 km -ig. Megtudtam az eredményt, lehetetlennek tünt, az adott körülményekhez képest. Kezdtem feladni...Jó volt látni a "hétköznapi" emberek arcán a meglepödött nézést, hogy mi a csudát csinálunk mi itt. Belegondolva nem normális dolog 12 órán keresztül futni, talpon lenni. Nem lehet megmagyarázni, mert ehhez én kevés lennék, ezt át kell élni, az embernek a saját börén tapasztalni.
Szerintem 60 km az a szint amikor teljesen megváltozik minden. Onnantól kezdödik az igazi harc. Az elején könnyű irányitani a testünket, de ha fáradt, akkor már nagyon nehéz.
Utolsó kör...: Becsületből menni kellet, Hiába fájt, hiába nem esett jól, hiába nem volt erő. Amikor beértem még volt hátra 35 másodperc és ez idő alatt 180m megtudtam még futni. Ilyet még soha nem éreztem át, azt mondják ezért érdemes a célba érni...eufórikus állapotba kerültem. a Cél után: nem hallotam semmit, a fájdalom egy pillanat alatt elmúlt, mint ha lekapcsolták volna, és nagyon ürültem, "ünnepeltettem magam"

Összeségében: Ultrafutáshoz kellenek az évek. Tapasztalat, rutin, km. Rájöttem fejben gyenge vagyok. Nem tudok úgy kikapcsolni ahogy kellene. Amikor igazán megzuhanás van, nem szabad megállni, akkor kell nagyon-nagyon erősnek lenni.
Nincs könnyű ultraverseny. El kell fogadnod, hogy táv közben biztosan eljön majd az a pillanat (perc, óra), amikor a fáradtság, a fizikai fájdalom miatt a szervezet megállásért könyörög, és ekkor csak a fejedre számíthatsz, agyban kell erősnek lenned, hogy tovább tudj menni. Lehet, hogy néhány kilométer, lehet, hogy akár egy óra is eltelik majd, mire megint könnyebb lesz, és ezt ki kell bírnod…


"Az igazi harcos az aki 99 -szer a földre kerül, de a 100. is fel tud állni'

A test teljes uralása, a test átalakitása a lélek egyik meg nem valósitott célja..
Verseny utáni estén felmerült a kérdés bennem, egyáltalán jó után járok, jó az amit csinálok...egyáltalán miért futok?!
Nem vagyok egy nagy futó. És szerintem nem is leszek, én nem a társakkal versenyzem, hanem Önmagammal, saját magamat, és a távokat határaimat akarom legyőzni. Nincs jó maratoni idöm (03:30:27) . Viszont egy 3 órásnak már örülnék, de ahogy ismerem magam nem adja meg azt az érzést amit szombaton megkaptam a 12 óra végén. Valahogyan nekem több idö (km) (szenvedés) kell hogy mindezt megkapjam. Szeretek futni. Nézni a természetet, gondolkodni. Jó tisztába lenni hogy mire is vagyunk képesek. Megismerni hol vannak a határaim, mik a gyengéim, és azon megprobálni javitani. Mert "Lehetetlen" tényleg nincs. Miért is lenne..?! Ezt csak az mondja aki nem veszi a bátorságot, és meg se probálja. Megtanultam a futástól hogy csak a pozitiv gondolkodás fogadható el, mert minden egyes gondolatnak van valami üzenete, értelme, csak ezt nagyon nehéz megérteni, felfogni. Mert az értelem kiszámolja, tudja és ha az eredmény POZITIV , akkor azt diktálja, hogy ezt meg kell tenni. Legnehezebb pillanatban meghozni a legjobb döntést. Eleinte nem vagyunk képesek az érzéseinket tisztán felfogni, vagy ha érezzük is,nem hagyjuk az értelmünklet letériteni a logikus szándékáról.