II. Borvidék félemaraton.

Azt tudtam tavalyról, hogy brutál lesz. Meg azt is, hogy a tavalyinál is gyengébb idő várható. Részint ugye a sérülések részint szabad akarotomból. Emlékeztem ugyanis, hogy a múlt évben végignyomtam az egészet és tulajdonképpen semmire sem emlékeztem belőle. Csak arra, hogy nem volt jó. Na idén ezt nem akartam. Elhatároztam, hogy korlátozott tempóban futok, nem erőltetem és mindent jól megnézek, megtapasztalok, és úgy általában igyekszem átélni az egészet.

Ennek megfelelően kizárólag a saját tempómban futottam. Ha úgy volt jó, gyorsabban, ha meg úgy, akkor lassabban. Az emelkedőknél meg csak azt tűztem ki célul, hogy ne sétáljak bele. Ezt sikerült megvalósítani, bár néhol csak mikroléptekkel araszoltam felfelé a szinte függőleges gránitfalakon, de a pokfonatnál is vékonyabb határvonalat, mely a futó-, és a gyalogló mozgás között húzódik, nem léptem át. Igaz, hogy csak minimálisan voltam gyorsabb a gyaloglóknál, de akkor is...

Amúgy, akár csak tavaly, ennyi gyalogló embert még életemben nem láttam vesenyen. A pálya annyiban jobb volt, hogy nem vittek ki a műútra az elején, hanem hamarabb beváltottunk a kis házak közé. Aztán elvittek egy borospincébe, amiben ugyan nem volt bor, sőt mi több, vagy inkább sőt mi kevesebb, semmi sem volt, de azért érdekes ötlet volt. Amúgy a borászat, ahol mindez történt egy gyönyörű helyen van, kis halastavakkal, hidacskákkal, parkokkal. Több helyen még földmunkák zajlottak. Jövőre még szebb lesz.

Másrészről a pályának ez volt az egyetlen része, ahol 2-2 kilis oda-vissza volt, ami nem jó, és a magam részéről utálom ezt, de itt csak rövid szakaszon volt megvalósítva. Amúgy az ilyen oda-visszázásnak egyetlen előnye van: mikor visszafelé futsz, látod, hogy sokan még csak odafelé mennek. És ez határozottan motiváló. Nyilván a káröröm és a mások lebecsülésének kombinált és igen alantas ösztönére épít, de akkor is működik.

Nos, száz szónak is egy a vége, lefutottam, nagyon jól éreztem magam, az időm meg olyan fos lett, amilyen, de legalább szépen illeszkedik az idei teljesítményembe. Nem okoz gondot a statisztikusoknak.

A lebonyolitás jobb volt, mint tavaly. Fröccsöt már nem raktak ki, de wc-ket még mindig nem sikerült kirakniuk. Pedig hát azért 2 darab piszoár nem feltétlenül elég 1000 embernek. Meg hát a nevezés, rajtszámkiadásnál az asszonyok nem igazán voltak a topon. Amellett, hogy pl engem össze-vissza küldözgöttek és 3 sort álltam végig, mert a teljes versenysorozatra neveztem és ez érezhetően exception helyzetet generált a fejekben, még baromi lassúak is voltak. Azért a BSI ennél kicsit gördülékenyebb. Jó, ők 30 éve csinálják, de nem atomtudományról van szó. Na mindegy.

Amúgy ott volt Zsoka és rég nem látott nővére Cili (vagy huga? Nem inkább mégis nővére. Na jó, tudom, hogy a nővére), meg Digisüni, meg Bonó, akivel együtt utaztam. Amúgy Bonó lenyomott néhány perccel. Rengeteget fejlődött ez a fiú. Főleg a fölfelékbe volt nagyon erős.

Tavaly azt mondtam, hogy nem megyek jövőre. Most meg azt, hogy igen.