Mohamed megy a hegyhez....

Közeleg a budai tél :-), felmértük a terepet és a képességeimet

Telkiből indultunk a sulitól, terepre érve megjelöltük a területet. Nehezen adaptálódtam a terephez. Finom kifejezés az edzetlenség megmagyarázásához.

Mire Nagykovácsihoz értünk, addigra már egészen jól vettem az akadályokat. A pulzuskontroll, amit kitaláltál, sokat segített.

Belekóstoltunk a Szénás Körbe, ami nekem futócipőlistás. Még. 

Következett az egyik mumusod, a Kutya-hegy. Kutya nehéz volt felmászni, soxor néztem utánad, ahogy távolodtál, míg én levegő után kapkodtam, de azért vittem bele némi futómozgást, ha már futni jöttünk. 

A padhoz érni nem okozott akkora katarzist, mint vártam. Csodálatos volt a körpanoráma, viszont benne volt a boogie a lábamban, így nem időztünk sokat. 

Nagykovácsiba visszaérve - féltáv magasságában - frissítettünk. Már nagyon kellett a kis testemnek az üzemanyag, viszont a frissítés ütemét jobb, ha egyelőre nem én szabályozom. 

A Kopaszt elérve egészen tűrhető állapotban cammogtam a nyomodban. Nem illő gondolatok és cselekedetek közepedte kanyarogtunk idáig. 

A Garmin kijelzőjére pillantva megkönnyebbülten konstatáltam, hogy hamaorsan végetér a kör. Jön a lejtő, vagyis mi megyünk a lejtőhöz. Aham... szerencsére figyelmeztettél, hogy van itt még lejtő csak éppen felfelé. A hosszú, sunyi murvás. Gyönyörűen futottad meg, megelőzve az edzésüket abszolváló cross country kölyköket. Jelent valamit, amikor az 5x-es terepfutó (állítása szerint túlsúllyal) leiskolázza a tizenéves bringásokat. 

Nekem nehezen ment feljutni, Anita-módszert alkalmazva végül sikerült. Számoltam a lépéseket. Amikor vigyorogva könnyedén visszakocogtál, kettős érzésem volt. Egyrészt szégyelltem magam, másrészt egy kanál BCA-ban meg tudtalak volna fojtani. Kinevecc???

Na majd én megmutatom! Meg is mutattam, habár a lábaim két merev faágként funkcionáltak. Átéreztem az útközben talált sérült bringás srác érzéseit. Próbáltunk segíteni szerencsétlenen, de a bámészkodó tömegnél nincs rosszabb, így - miután tudomásul vettük, hogy úton a segítség - haladtunk tovább egészen addig, ahol a történet kezdődött. 

Eddigi futókarrierem leghosszabb futása volt. Nem voltam közlékeny, a szókincsem a "hmmmm" és az "aham" kifejezésekben kb. ki is merült. Szerencsére  kiválóan terelted a figyelmem