Leveleki Vasember
Abszolút 2. hely,.4:33:10
Úszás a kis Lidl-es neoprénembe. Nem volt olyan tökéletes, mint Lendvai Zsoltié, és ez meg is látszott. Nagy Gergő várhatóan sokkal jobb volt és előbb is jött ki, de most még Kovács Szilárd is bőven rám vert vagy másfél percet. 3.-4. helyen jöttem ki egy másik ViniBike-os sráccal, Hanász Attilával.
A depóban persze elszórakotzam a zoknival, de így is együtt indultunk el Attilával.
A kerékpáros pálya most sokkal jobb volt. "Csillag alakzatban" kellett 4 kört menni és pontos volt. Szilárdra nem tudtam felzárkózni, sőt Attola és egy fiatal srác is rendesen otthagyott, pedig az átleg szerint nem tekertem rosszul. (Még itt lenne mit fejlődni). Síknak mondanám és a magyar útviszonyoknak megfelelőnek az utat. 2 gél, 2 energia szelet és a sótabletták fogytak rendszeresen, de így is rendesen elfáradtam a végére. :-(
Így 5. helyen jöttem be bringáról. A depóban sokat töltő Attilát itt elhagytam és futottam a többiek után, de túl sok bizodalmam nem volt. Szilárdéknak vagy 5 perc előnye volt. 4 kör futásból az első kettő nagyon jól sikerült. A kerékpáron nagyot teljesítő srác szerencsére elszámolta magát, belassúl és meg is állt. És érezhetően Szilárdra is közeledtem. Szilárd a 3. kör felénél lett meg és ugyan Én is folyamatosan lassúltam, el tudtam hagyni és a 2. helyre bejöttem.
1.-2. kör 22', majd a 3. 23 a 4. 25 perc lett.
Ennyire még nem fáradtam el. Szinte szédültem, percekig feküdtem. Nap vagy frissítés? Nem tudom. :-(
Nehéz menet volt.
Sor szám | Edzéstípus | Idő | Távolság (km) |
Sebesség (km/h) | Tempó (p/km) | Szint különbség | Minimum pulzus | Maximum pulzus | Átlag pulzus |
---|
Gratulélok, nagyon szép volt.