Terep100as...először és remélhetőleg nem utoljára

Nem szoktam hosszabb beszámolókat írni a versenyekről, de most egyszerűen muszáj...

Ünnep.

Ez a második verseny az életemben, amit igazi ünnepként éltem meg...futok, edzek, készülök...és OTT vagyok...ami előtt igenis izgulok, és bizsergek, hogy milyen lesz, hogy megy majd....elérkezem-e a határaimhoz...és ha elérkeztem, akkor sikerül-e versenyben maradnom saját magammal....

Terep Százas

Nagyon jó barátom, Rumi Misu alias Mézga vezetett rá erre a csodás ösvényre. Sajnálom, hogy idén ő kimaradt ebből az élményből.

Tavaly a T50en futottam....jórészt magamban, "kiskorú" terepfutóként alig ismerve valakit. Ez az idei más volt. Más volt megérkezni a Klébibe az ismerős arcok közé, beszélgetni, nevetgélni, készülődni, együtt várni izgatottan a rajtot.

Két számomra igen kedves emberrel indultam el; Szabó Krisztivel és Mészáros Zolival.

A szakadó eső nem lepett meg annyira, bár este 10re vártam...a sár a lejtőkön nem volt finom...rögtön át is értékeltem magamban azt a 14órás időt, amit "titkon" terveztem.

Útközben jó volt néhány szót váltani ismerősökkel és eddig ismeretlenekkel is. Bár igazából itt mindenki ismerősnek tűnt :-)

Dobogókő előtt valahogyan benn maradtunk az erdőben és "hátulról" értük el a pontot, pedig négyen mentünk együtt :-) jól meg is leptük a pontról kifutó embereket, akik tanácstalan arccal meredtek ránk...gondolkoztunk, megtréfáljuk őket egy ilyen kérdéssel: "Hát Ti? Merre mentek?"...de ehelyett inkább megnyugtattuk őket, hogy ők járnak a jó úton.

Dömösig eléggé magunkban futottunk Mészivel, kicsit szétszakadt a mezőny. Azon morfondírozunk; vajon mi a jobb; a hőség, az eső vagy a fülledt, párás meleg.

Dömösnél Adrián csatlakozott hozzánk...alaposan betankoltunk készülve a "Vadállat"-kövekre. Bedobtunk egy kétcentes Mg-koktélt, kis sétával rákészültünk az emelkedőre, aztán hadd szóljon! Hamar odaértünk a Kisrigóhoz. Mindketten pár perccel rosszabb időt futva, mint tavaly, de sokkal jobb erőben :-)

A Kisrigóban nagyszerű és lendületet adó hangulat fogadott bennünket. Pihi, leves, felszerelés, száraz zokni, sajnos a felázott talpamat nem tudtam cserélni (lett is belőle jónéhány fájdalmas vízhólyag)..ja és körtés sör..

Az első viszonylag rövid holtpontomon túljutva szépen leereszkedtünk Visegrádra, ahol megintcsak elsőrendű "vendéglátásban" volt részünk. Felkaptattunk a kálvárián, Mészivel táncoltunk egyet a sok bámész nép előtt. Itt csatlakozott hozzánk a "másik" Mészáros Zoltán...ezen jót nevettünk: Mészáros Zoltán 164, Mészáros Zoltán 165, Nagy Adrián 166. Én a 110esemmel nem is értem, mit kerestem ott. (Itt jegyzem meg, hogy megkeveredtek a rajtszámok, dugókák...csak az eredménylistából látszódik, de a két Mészáros Zoltán "felcserélődött"...)

73km nél megjelent nálam a baltás ember (71km volt eddig a legtöbb, amit terepen futottam...vajon van összefüggés?)....nagyon örültem, hogy nem egyedül vagyok, mert szó szerint a többiek vittek...én csak felvettem a ritmust...és se hang-se kép...nem is emlékszem sokmindenre...Pap-rétnél kicsit "kitisztult"..azon gondolkoztam, mit kellene ennem, mert semmit nem kívántam. Azért magamba szuszakoltam egy energia-szeletet. A többiek biztatása tartotta bennem a lelket egészen addig, amíg Szentlászló fölött meghallottam a kereplőket meg üdvrivalgásokat, amik a Kisrigóból jöttek. Kell ennél több motiváció? Egy energiazselé sem ilyen hatásos!
Jó volt megint tankolni a "kisrigós" légkörből, aztán ismét tovább...

Lajosforrás...zöld3szög felfelé....baltás ember visszatért....kezdődő hányinger, fejfájás, szédelgés...inni...inni...enni...só...zselét nem kívánok...pfuj...előttem Mészi lába...ritmusban maradni...hopp egy keresztbeálló gyökér...tovább...emelkedő megvolt...lefelé...kezd sötétedni...megállunk lámpát elővenni...lámpa....LÁMPAAA????...Úristen hol a lámpa?????

Ez volt a T100 mélypontja számomra...a lámpa NINCS...pedig az első kisrigónál már betáraztam....emlékkép sincs....

Rettenetesen utáltam magam, amiért ilyen béna vagyok...majdnem sírtam tehetetlen dühömben. Utólag azt gondolom, amellett hogy ez volt a legmélyebb pont, ez adott legtöbbet is. Akik velem voltak, azoknak óriási köszönettel tartozom; Mészáros Zolinak (Zo Mozg) azért, hogy eltűrte a káromkodásomat, és szó nélkül mögém állt, hogy lássak valamennyire, Mészinek és Adriánnak pedig azért, hogy elviseltek Csobánkáig, és nem akarták megmagyarázni, hogy mit érezzek és mit ne érezzek. És persze köszönet Krisztinek és Csanyának és a csobánkai pont lelkes embereinek, hogy mégiscsak lett egy lámpám...

Valahogy ezzel a lámpás-esettel a baltás embert sikerült elűzni...Csobánkáig vitt az ideg, Csobánka után pedig új erőre kaptam és Mészivel fogyasztottuk a kiliket rendesen. Adrián is jött egy darabig, Zolit sajnos elhagytuk...kicsit sajnálom...szép lett volna így négyesben befutni....

Téglagyár...át a mezőn...hegynek fel...kezdett visszatérni belém az erő, jó tempóban értük el a "2 km" feliratot...ott kicsordult a könnyem...ott ébredtem rá, hogy "Úristen, én ezt képes voltam megcsinálni...." onnan már lendületesen haladtunk, repültünk lefelé a lejtőn a lámpás átkelőig, megfutottuk az utcát felfelé...jobbra be...Klébi kapu....kézfogás...örömrivalgás...kolompolás....ölelés....

Benn pedig várt a "Család"...jó ebbe a családba tartozni...

Sokmindenkinek sokmindent köszönök...Csanyának és a többieknek a szervezést, a gördülékeny és hibátlan lebonyolítást, a pontokon lévő emberek segítségét, lelkesedését, azt a rengeteg mosolyt, amit Többetekkel váltottunk, a beszélgetéseket, biztatásokat, jókedvet, közös km-eket...
Végül és egyáltalán nem utolsósorban Mészinek hogy lemondva jobb időeredményéről vele futhattam az első T100at :-)

Meghatározó élmény marad!