Mátrabérc Trail
(második leghosszabb és legnehezebb versenyem)

Kékesig minden szuper volt ivás-evés (zselé) is. Megint eltúlzott rémtörténetek keringenek arról a szakaszról (ahogy néhány versenyről), most már tudom. Jó, hát eltart egy ideig míg felér az ember. Nagyon rendben értem fel. Lábilag, erőnléttel kutya bajom nem volt.

Innen jött a küzdés az ivással és kajával teljesen a végéig. Minden pontnál az volt bennem, hogy nem megyek tovább - meg az is, hogy mennem kell, ki kell bírnom, na de a végéig? Az még nagyon sok! Így több órás küzdés a vízzel, zselével (más sem ment...), fejjel, hogy ne hányjam el magam (minden percen így éreztem órákont át, még akkor is ha nem húztam ki magam, egy picit meggörnyedtem, meg felfelé, vagy épp csak inni a kartam a vizet, már a gondolatától rosszul voltam, az izoétól még jobban, a ponton ki is öntettem és ahelyett is vizet kértem inkább, ennek ellenére. Meg kellett állnom mindig, lecsavarni a kulacs tetetjét, mert még attól is hányingerem volt, ha rendesen kellett volna inni belőle, becsuktam közben a szemem és jó erősen koncentráltam, hogy bent maradjon, bár volt, hogy ki is köptem, nem ment le.)
Először gondoltam, hogy igyekszem Enikővel tartani a Muzslán, mikor utolért, amennyire tudok, mert a felfelé még mindig nem erősségem. :) De gondoltam lefelé beérem, ha el is megy valamennyire. Aztán elvetettem az ötletet, mert továbbra is folyamatosan arra összpontosítottam, hogy jól legyek és kibírjam anélkül, hogy bármi gond legyen a végéig, így miután egy kicsit beszéltünk és elment a Muzslán felfelé már nem érdekelt semmi, csak hogy nyugiban, lassan beérjek.
Bár sejtettem, hogy Enit már nem érem utól (ha jól vagyok, akkor simán :P :D ), de a srácot, aki elment mellettem Muzslán felfelé, még beértem és hosszú percekkel utánam ért be, amin csodálkoztam is.
Emlékeztem a végén, hogy tavaly a váltóban a cél felé 5 perces ezrekkel robogtam :D, most meg szépen csordogáltam befelé már mindjárt ott vagyok.., az emelkedőn a célegyenes előtt én biz már sétáltam (azon a kicsin), az egyenesben viszont még belefért egy jó kis befutó, annyira jó volt, hogy már messziről kiabáltak Cögéék és a többiek! :)

A tájban gyönyörködni nem nagyon tudtam, bár volt, ahol megálltam,  készítettem képet. Néha jött kis felhő, meg szél, na azt imádtam, olyankor sokkal jobb volt. Ganki mondta, hogy milyen jó volt a szél és széttérta a kezét. Azon mosolyogtam, h. ugyanezt csináltam. :)


Ennek ellenére elégedett vagyok és ammenyire borzalmas volt így végigmenni egy versenyen, azért örülök is, hogy megcsináltam és elsőre így sikerült.

A tavalyi váltós időnk 1 órával volt jobb. Ennyivel voltam lassabb a második felén, ami nem csoda, hisz az elején volt sok szint és addig már jöttem 5 órát + a Kékes után már folyamatosan a fent leírt közérzet és szenvedés az evés-ivással (ez úgy kb 6 órát tett ki a versenyből).
Kíváncsi lettem volna (számomra) kellemesebb időben, ha nincs probléma az evés-ivással, akkor hogy alakul. :)

Nem adtam fel, minden ponton azt mondták, hogy milyen jól nézek ki (mert nem mondtam, hogy gáz van) Mátrakeresztesre is csak úgy robogtam lefelé (előtte a pataknál is előztem, mert végig egész jó tempót tudtam ott futni) és még a célban is futotta az egyenesben egy jó kis befutóra.
Persze nagyon utáltam már Ágasvárat, ott többször mondtam magamban nem vagyok normális, azt már nem is mondom milyen szavakkal szidtam a Muzslát, hogy még az is jön. (Az utóbbi kettőt már ismertem, tavaly Galyától mentem a célig.)
Amit csináltam, igyekeztem folyamatosan arra koncentrálni, hogy jól legyek, kibírjam a végéig, nem érdekes milyen idővel érek be, jó lett volna egy 9-en belüli idő (még ha percekkel is :) ), de láttam, hogy ez így ma már nem fog összejönni.
Mikor felmerült volna bennem a gondolat, hogy a következő pontnál kiszállok, vagy visszamegyek, akkor azt mondtam: Kell az a Mammutos poló! :)) Illetve, ha ezt itt most feladom, akkor mit akarok majd augusztusban a Swiss Irontrail-en (80 km, 4880m szint).
Mennem kellett!
Volt, hogy azzal szórakoztattam magam/tereltem a gondolataimat a rosszul létről Muzslára felfelé pl, h. megláttam egy szép kis fenyőágat, rövidlevelűt, kis finom, elfért a tenyeremben és azt vittem magammal egy darabig, majd egyszer később letettem.

A szervezőknek piros pont a rózsaszín pöttyökért, szalagért, jó helyeken voltak, ha egy pici bizonytalan lettem volna, máris megláttam egyet, hogy jó helyen vagyok. A smile-n nem lehetett nem mosolyogni.
A 10 km felirat, az 5km, 3km és 500 m is nagyon jó volt annak ellenére, hogy az órám mérte a távot. Galya előtt a 200m top is . :)

Yoyokáért a célban ülve már aggódtam hol van, reméletem nincs baja, éreztem, hogy neki is az evés-ivás lehetett a gond. Úgy ért be a drága, hogy már el volt kámpicsorodva, hogy senki nem fogja várni, nem lesz célkapu sem, mert 10 órán túl van, de nagy tapssal fogadtuk, azonnal pátyolgattuk. :)

Nagyon hálás vagyok az összes ismerősnek, akik a pontokon voltak, fényképeztek, szurkoltak, jó szót szóltak, akik autóból kiabáltak az útvonalon, célban vártak, nagyon örültem Nekik! :)

És megvan a Mammut-os poló!! :)
Nagyon szép, abban jöttem haza. :)
A színe, anyaga, fazonja, minden tetszik, jó lett nagyon a  Mátrabérc Trail-es logó rajta.