11 hozzászólásEljött az idő és be kell látnom…
Be kell látnom, hogy tényleg beteg a lábam. Be kell látnom, hogy igaza volt az edzőnek.
Pedig azt gondoltam, hogy túlproblémázza, hogy túlaggódja, hogy túlbiztosítja a pici gondomat. Illetve azt a gondot, amit én jóval kisebbnek ítéltem, mint azt az ő ezret látott szeme már előre vetített.
Éppen ma reggel mondtam neki, hogy ő csinál belőlem betegségtudatos embert, azáltal súlyosbodik a fájás.
Már bánom. Bánom azt, hogy ezt mondtam neki…
Nos…
Több hónapja kínoz ez a rohadt talpfájás. Konkrétan talpi bőnye, de két hónapja már elmúlni látszott egy hathatós szteroid injekció által. Az orvos ugyan lebegtetett egy második és harmadik esélyét, de boldog lettem, ahogy szúrás után két nappal nem éreztem, csak egy százalékát a fájdalomnak.
Eztán persze kezdtem ráfutni.
Megint fokozatosan állt vissza ilyen erőssé a fájás, mint az injekció előtt volt. …és megint ott tartunk, hogy tényleges pihentetés, kedden újabb szúrás és utána ki tudja…?!
Hááá e öröm, e bodottá.
Emlékszem, az első igazi leállásnál depresszióba estem, hogy nem futhatok. Akkor vígasztalt. Most inkább az bánt, hogy már soknak vettem, soknak ítéltem az aggódását, már beszélni sem nagyon voltam hajlandó róla vele, eltitkoltam a fájás fokát, mert tényleg azt éreztem, hogy immár pusztán egy fájó talpnak lát engem és semmi másnak. Minden beszélgetésünk a hogyvanalábaddal és vigyázzalábadrával indult és végződött.
Ettől függetlenül persze futott velem, mert tudja, ha vele, ha nélküle, de futok, így legalább látja saját szemével a romlást, esetleges gyógyulást.
De most a full amortizációnak lehetett tanúja.
Szörnyű. Ráadásul még azért is csak remélhetek, hogy nem sokallt be a nagy számtól, a kelletlen válaszaimtól és „gondoz” tovább…
A múlt heti 52 km után, a vasárnapi hegyifutás egy nap pihenő és ma hajnali laza 10-es után ott tartunk, hogy konkrétan sántítok. Erősen.
Időnként belenyilall akkorát, hogy felérződik a térdemig.
Szóval tényleg itt az idő, hogy belássam…
De így mi lesz velem?!?!?
Hát, szerintem inkább egy rendes pihenő egyszer, mint a folyamatos fájdalom, az önámítás, ésatöbbi, ami még komolyabb gondot is okozhat. Elszántság ide vagy oda, azért ki lehet bírni futás nélkül. Egy érett, értelmes felnőtt embernek mindenképp. Főleg, hogy átmeneti időről van szó.
Jobbulást, türelmet és kitartást kívánok!