A FINA is felmentette Kovács Ágit
A nemzetközi szövetség elfogadta a MÚSZ fegyelmi bizottságának döntését, miszerint Kovács Ágnes nem követett el doppingvétséget október 30-án, amikor fontos találkozója miatt úgy távozott a Kőér utcai uszodából, hogy nem szolgáltatott elegendő mintát. Az olimpiai bajnok úszó ügye ezzel lezártnak tekinthető.
Kovács Ágnes október 30-án versenyen kívüli, előre be nem jelentett doppingellenőrzés során 25 milliliter mintát szolgáltatott, mely az előírt minimummennyiséget (75 ml) nem érte el. Ezt követően a további mintaszolgáltatást a sportoló, hivatalos elfoglaltságával indokolva megtagadta, és a megtagadás tényét írásban is elismerte. A magyar szövetség (MÚSZ) fegyelmi testülete november 15-én azzal az indokkal felmentette az olimpiai bajnok úszót, hogy „nem valósított meg doppingvétséget".
A határozat a Nemzetközi Nemzetközi Úszó Szövetség elé került, és a FINA jelezte, elfogadja a MÚSZ fegyelmi bizottságának döntését. Cornel Marculescu, a szervezet igazgatója szerint (is) teljesen valószínűtlen, hogy a sportoló azért talált ki ürügyet, hogy elkerülje a mintavételt. A FINA egyébiránt úgy ítéli meg, hogy az ominózus mintavételi eljárás nem követte a nemzetközi szabályok szokásos rendjét. „Elvárható lett volna, hogy egy kísérőt nevezzenek ki a sportoló mellé, aki a találkozót követően visszakíséri őt a mintavételi eljárás színhelyére. Mindezt a nemzetközi mintavételi szabvány 5.4.4. paragrafusa rögzíti" - olvasható a FINA által küldött levélben, melynek záró részében Marculescu, arra kérte a magyar szövetséget, hogy a fent említett aggodalmakat továbbítsa a magyar doppingellenőrzési hatóság számára.
"Természetesen nagyon örülök a döntésnek. Erre számítottam, hiszen nem követtem el hibát, ezt igazolja a FINA felmentő határozata is. Biztos ugyan nem lehettem benne, de végig bíztam abban, hogy ilyen ítélet, igazságos döntés születik" - reagált felmentése hírére Kovács Ágnes az MTI-nek. Ági most már nyugodtan készülhet a jövő csütörtökön kezdődő rövidpályás Eb-re.
Forrás: http://www.fn.hu/sport/ http://www.musz.hu/; http://www.kovacsagnes.hu/
Hasonló cikkek