A női mezőny viszonylag korán, reggel kilenckor rajtolt, így a pályán még több nedves szakasz is volt, elsősorban a lejtőkön kellett vigyázniuk a versenyzőknek.

Az emelkedők hamar szétzilálták a mezőnyt. Az első komoly akcióval a 80. km táján Tatiana Guderzo próbálkozott, aki hamar összeszedett magának 20 mp előnyt. Ahogy a mezőny épp befogni készülte őt, a szél felborított egy kordon korlátot, és az üldözők közül többen elestek. Ez adott Guderzonak még egy kis időt, de végül a peloton újra összerázódott és 19 km-rel a cél előtt utolérte a szökevényt.



Az utolsó körben aztán beindultak a támadások. Az első emelkedőn a címvédő holland Marianne Vos és az olasz Noemi Cantele robbantott, majd ahogy rájuk igyekeztek felzárkózni a többiek, egy másik olasz, Marta Bastianelli váltott gyorsan tempót, mintegy 15 km-rel a cél előtt. Ahogy az üldözők egymás mozdulatait lesték, várták, hogy ki kezdi meg a felzárkózást, eközben Bastianelli előnye fokozatosan 20 mp-re nőtt. Csapatának utasítását követve Bastianelli teljes erőbedobással tekert, és nagy meglepetésre,előnyét megőrizve, elsőként ért célba. Az üldőzők közül Marianne Vos ért be másodikként, és egy másik olasz, Giorgia Bronzini lett a harmadik.

„Nagyon korán, talán 15 kilométerrel a cél előtt támadtam. Sikerült 20 mp előnyt szereznem. Csak kb. 5 kilométerrel a vége előtt kezdtem elhinni, hogy sikerülhet a győzelem, amikor a csapatvezetőm azt mondta, adjak bele mindent, mert reális esélyem van nyerni. De igazán csak akkor értettem meg, hogy nyerni fogok, amikor megláttam a célvonalat. Még most sem tudom elhinni, hogy sikerült." - nyilatkozta a verseny után a nagyon boldog Bastianelli.