Új 5000 méteres fedett pályás világcsúcs!
Tirunesh Dibaba, az 5000 és 10.000 méter etióp világcsúcstartónője szombaton a Reebok Boston Fedettpályás Játékokon öt és fél (!) másodperccel megjavította saját 5000 méteres fedettpályás világcsúcsát. Dibaba a régi rekordját is ugyanezen a pályán állította fel, alig két évvel ezelőtt. Az új világrekord szombat óta: 14:27,42.
A táv első két kilométerét az amerikai Bridget Binning vezette, 2:55,23-as tempóban, majd a 3 etióp versenyzőnő a szerb iramfutó vezetésével kicsit gyorsabban futotta a következő kilométert (5:48). Majd, miután a szerb hölgy kiszállt, Tirunesh Dibaba nővére vezetésével futott két körön keresztül, aki azonban éppen egy megfázással küzdött, így nem tudott túl sokáig segíteni testvérének.
“Tirunak” azonban ennyi is elég volt, az élre állt, és féltávtól egyedül versenyzett az órával. A harmadik kilometer kicsit lassabbra sikerült (8:44,30) és Tiru 4000 méternél veszélyesen közel volt ahhoz, hogy kicsússzon a világcsúcsidőből (11:40,98). Végül Dibaba az utolsó két körben nagyot hajrázott, az utolsó 200 méteres kört 29,72-re futva, így sikerült belül kerülnie a régi rekordon.
Forrás: http://www.iaaf.org
Hasonló cikkek