Mike255 bringázás

2012.07.28 Szombat, 07:39:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

05:39:06

Távolság

175 km Szint: 600 m

Tempó

01:56 p/km (30.96 km/h)

Edzésleírás

22. Extrememan Nagyatád - Bringa


Az első 8 km-em azzal telt, hogy próbáltam rögzíteni az aerokulacsot, így itt kicsit lassabb tempót mentem, de nem bántam, mert amúgyis az volt a tervem, hogy kicsit visszafogom magam a beveztő 75 km-es körön, mert tavaly azt túlságosan megnyomtam. 

 

Végül sikerült rögzíteni a kulacsot, de csak pár km-ig tudtam nyugodtan menni, mert az arborétiumban egy nagyobb döccenőnél totál szétment a rögzítés (eddig amúgy sose volt vele gond). Így az első frissítőállomásig továbbra is csak úgy tudtam menni, hogy az alkarommal szorítottam a kulacsot, hogy le ne essen. Nem volt jó úgy kiállva menni, hogy fél kézzel a kulacsot kellett fogni! :D Így örültem mikor végre elértem a frissítőállomást, ahol ledobhattam a kulacsot!

 

Innentől kezdve Nagyatádig elég eseménytelenül telt a tekerés. Nem foglalkoztam a tempóval, csak azzal, hogy szép nyugodtan menjek. Előzetes tervem a 75 km-es szakaszra 2:10 volt, amit szinte mp-re pontosan sikerült teljesíteni, hiszen 2:10:04 lett a tényleges időm ezen a szakaszon! 

 

A "kiskörökön" 33-as átlagtempót szerettem volna menni, de már az első körben sem sikerült, sőt egyre lassultam. Nem igazán éreztem magamban az erőt, de nyomni se akartam. 

 

A bringa második felében már világos lett számomra, hogy nem hogy a 10:30-as idő közelében nem leszek, de a 11 órás időért is olyat kéne futnom, amit hűvösebb időben sem biztos tudok, így itt már csak abban reménykedtem, hogy azért talán a tavalyi 11:32-es időmnél sikerül majd jobbat menni!

 

A szél eléggé kikészített, illetve a meleg is. Valamint sajnos sótablettát elfelejtettem vinni magammal. Összesen 3 gélt, kb 1 müzliszeletet, 2 banánt ettem a tervezett 4 gél, 3 müzliszelet, 2+x banán, 5 sótabletta helyett. Inni 2 kulacs izót és 3-4 kulacs vizet ittam. Ja és úszás előtt ittam egy magnéziumot, valamint az egyik kulacs iso-ban is volt egy bekeverve valamint 1-et még kaptam a frissítéskor!

A részletes adatok megtekintésére csak az edzés tulajdonosa jogosult!


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

1 hozzászólás

Daniloo képe

Daniloo 4544 napja

Gratulálok!
Létom a technika ördöge téged is megkörnyékezett!

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!