Edzésleírás
22. Extrememan Nagyatád - Úszás
Az elmúlt évekhez képest viszonylag jól tudtam aludni, habár azért azt nem mondanám, hogy teljesen frissen, kipihenten ébredtem.
Egyáltalán nem izgultam a rajt előtt. Viszonylag későn tudtam lemenni a partra, így olyan sokat nem is kellett várnom a rajtig. Brindza Pistával viszonylag előre álltunk. A rajt elég hirtelen történt. A pap még szinte be se fejezte az áldást, mikor már dörrent is az ágyú!
Mivel idén nem lehetett neoprént használni az úszáson, illetve mivel idén kevesebbet is úsztam, mint tavaly, tudtam, hogy nem sok esélye van, hogy a tavalyi időmnél jobbat ússzak. 1:06 körül szerettem volna úszni, de mindenképpen 1:10-en belül.
Az első kör még egész türhető lett 33:14. Mivel az első körben úgy éreztem, nem sikerült elég egyenesen úszni, ezért úgy gondoltam, hogy a második kör is meglehet hasonló idővel, de sajnos nem így sikerült. A második kör 36:31 lett.
Bár nem tudom még mik a konkrét célok, tervek jövőre, de az biztos, hogy a következő éveben szeretnék kicsit többet foglalkozni az úszótechnikám fejlesztésével.