Edzésleírás
Ötödik Kékes Csúcsfutásom. A tervem az volt, hogy 1:10 körüli idővel futom le. Így utólag elárulom, hogy nem nagyon hittem benne, hogy meglesz, mert ehhez több, mint 5 perccel kellett megdöntenem az eddigi legjobbamat. A Rajtnál összeállt az Élményfutár csapat, Zozóval és Dáviddal meg is beszéltük, hogy mindhárman 1:10 körüli időt tervezünk, így együtt megyünk. Az első kilométert még óvatos tempóban kezdtük, aztán a másodiktól gyorsultunk Dáviddal 6 perc alatti tempóra. Zozó még továbbra is óvatos volt, így ő lemaradt egy kicsit. Dáviddal stabilan nyomtuk a tempónkat, nem éreztem, hogy nagyon fáradnék. A második frissítőnél utolét minket Zozó, aki a csapat élére állt, és egy kicsit erősebb tempót kezdett diktálni. Mivel jó erőben éreztem magam, mentem vele, Dávid meg leszakadt egy kicsit. A 8. km előtt kicsit paráztam, hogy mi lesz a durva emelkedőn, de legnagyobb meglepetésemre az eddig félelmetesnek tartott részek, egyáltalán nem tűntek félelmetesnek, itt is simán ment a 6:10 körüli tempó. Zozóval szépen, egyenletes tempóban futottuk meg az utolsó részt, végig csak előzgettünk. A sípálya előtt Zozó még kivágott egy hajrát, én ezt már nem bírtam követni, de így is bőven 1:10-en belül értem be. Közel 7 perccel javítottam meg a PB-met. Alig akartam elhinni, mert az utolsó 300 m-t leszámítva, erőlködés nélkül ment. Úgy látszik, tényleg nem hülyeség sokat edzeni.:) A nap hőse viszont így is Szuszu lett, aki még nálam is durvább PB-t futott. Köszönöm Zozónak és Dávidnak, hogy futhattam velük, és hogy hozzásegítettek ehhez a szuper eredményhez.
A versenyről annyit, hogy még mindig nagyon szeretem, de ma valahogy nem klappoltak a dolgok: szokásosnál nagyobb dugó Mátrafüred előtt, brutális sor a fényképezkedéshez, hülye helyen parkoló buszok és autók, nehézkes lejutás. Biztos nagyon sokan jöttek, vagy nem tudom, mi lehetett.
http://connect.garmin.com/activity/184623395
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:00:00 | 11.6 | 00:00 | 0.00 | 660 | 0 | 191 | 177 |
Igen, nekem is ez tetszik: "Úgy látszik, tényleg nem hülyeség sokat edzeni" :)))
Ahogy leírtad, nekem is a tavalyi PB-m jutott eszembe, pont ilyen feeling volt. Okosan toltátok, a "félelmetes rész" ezért sem volt az! Ha sz@rul csinálod és eltolod az elejét, akkor szenvedős. Hidd el, az még nagyon is kemény szakasz, csak Ti keményebbek voltatok! ;)
Ennyi! Szépen fejlődsz, s ahogy Zozó mondja... Ősszel mehet a 01:29 !!!! ... de ahhoz már én is csatlakozom ;) Gratula Balázs, szép menet volt!!!
Nagyszerűen jöttél! Jó volt együtt futni. Ősszel mehet az 1:29:59?
EGS!
Szuper időt mentél, elismerésem!
Úgy látszik, tényleg nem hülyeség sokat edzeni.:)
Ezen a mondatodon rágódom azóta is... :)
Még egy hegyikecske van a csapatban! Szép volt!
Gratulálok a PB-hez.
Szép volt Balazs! Nem hiaba, hegyen is nagyon jo vagy, megvan a sok hegyi edzes eredmenye!
Gratulálok! Csak így tovább!!
Gratulálok, jó csapatatot alkotattok, bár "a hegyre mindenki a saját zsírján megy fel!" Szerintem a jubileum miatt voltak sokan.
Nagyon szép volt!!! GRATULA! S a terven felüli teljesítésért külön!!
Nagyon büszke vagyok rád, Balázs! Rengeteget fejlődtél és látszik a hévégi hegyi futások eredménye is! Láv
Szép volt Fiúk! Gratulálok! Ügyes! :)
pátyalso 4501 napja
Gratulálok a nem akármilyen új PB- hez!!