Edzésleírás
Kicsit behaltam :) Kevesebbre terveztem, és csak egy kulacs csapvíz volt velem. Így a végére kísértett a balatoni kiruccanás. De menet közben nem volt rossz, ezért is tettem bele kis hosszabbítást. Ha Kaposmérő felé hazajövök, akkor lett volna kb 45km 30 feletti átlaggal. Így a tempó romlott, de azért távban jó lett. Bárdudvarnok után emelkedő, ahol képeket is csináltam, már necces volt. Ugyanis a fotók miatt nem figyeltem kellően, így a mobillal vacakoltam mikor már emelkedő volt. Rövid emelkedő, de iszonyat meredek. Biztos, hogy 10% feletti, de lehet 15% is megvan. Vigyázba álltak a lábak rendesen :D felérve egy képet is készítettem,de nem adja vissza..természetesen :D de lehet kár volt megállni, mert utána még volt vissza kicsit és a "lendület" megtört, vádlik majdnem görcsöltek. Ezután már minden emelkedő nehéz volt, de már nem tudom miért,de a visszautat is a bringás út felé tekertem le. Utolsó pár km-re kicsit elfogytam, akkor már vizem se volt, és a szél is befújt, ráadásul fel is erősödött a közelgő vihar miatt (ami aztán nem érkezett meg). Szél amúgy az elején fújt szembe, utána többnyire segített. Leszállva a gépről aztán megint a combok akartak görcsölni. Ezt orvosoltam kis nyújtással, sós pereccel, kis csokival, vitaminnal daily mega)és kb 2 liter folyadékkal (jó része málna szörp). Az estére tervezett erősítést azért inkább kihagyom :)
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Pedál fordulat |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
02:29:00 | 70 | 02:08 | 28.19 | 0 | 0 | 0 | 0 | 179 |
Ez a málnaszörp nem egy elvetendő ötlet, bevetem én is. :)
Egészségedre!
Dex 4542 napja
Ásványvízzel készítve még több dolgot pótol a kimerült szervezetből :)