Hauanita futás

2012.03.03 Szombat, 09:00:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

01:34:10

Távolság

16 km

Tempó

05:53 p/km (10.19 km/h)

Edzésleírás

Ötpróba túra - helyett futás, Kiskundorozsma környékén.
Zoliék kivittek, én pedig Gabóval kocogtam beszélgetősen a középtávot. Rég futottam hosszabbat, nem is nagyon kellett volna az most nekem, árt a hízókúrámnak :), na meg felkészülve sem vagyok. Viszont ez így pont jó volt. Nyugis, tanyasias terep, hangulat, kellemes beszélgetős tempó. Jóóó, én tudtam volna 6-on kívül futni csont nélkül, de Gabó csak húzott. Mindegy, legalább erőlködtem picit (amúgy tényleg nem nagyon). A Kulipintyó csárdánál volt jó kis zsíroskenyér, amiből csak fél szeletet mertem enni, de az tökjól esett. Mivel itt ettünk, ittunk, mulattunk, el is telt vagy 10 perc, az nincs benne a fenti időben, az nettó. A bruttó az 1:44:30. De nem a számok a fontosak, hanem hogy végre újra rendezvényen futhattam, társaságban, és összegyűlt a kőkemény 10 pontom is, úgyhogy megszereztem a kulcstartót!!! :)))
Azt sajnáltam csak, hogy Mártival és Nórival, akiket egyébként remekül összeszerveztem, elkerültük egymást, de gondolom, ők negyed 9 - fél 9 körül indulhattak, és nem értek be kb 11-re, amikor meg mi eljöttünk. Remélem, ők is jót futottak! :)

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
01:34:10 16 05:53 10.19 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

5 hozzászólás

lilla képe

lilla 4471 napja

egészségedre! szép tavaszt!

aviczian képe

aviczian 4472 napja

Ügyesek vagytok! Nagyon szép időtök volt, és örülök, hogy nem volt sáros a terep.

Hauanita képe

Hauanita 4472 napja

Ha benyomom az egész szeletet, akkor nem biztos, hogy esett volna a visszafelé 8-as :) De úgy voltam vele, minden deka számít, úgyhogy arról a fél szeletről még úgy se mondtam le, hogy tökre rendesen bereggeliztem :))

Gandi képe

Gandi 4472 napja

Be kellett volna nyomni a teljes szelet zsíroskenyeret, Te kis hízókúrás :-)

Grat a futáshoz!

ui.: olyan szivesen adnék az én súlyomból :-))

szelidlendulet képe

szelidlendulet 4473 napja

Jót ám :-) Gratula Nektek! Én is ajnálom, hogy nem találkoztunk, Te kis kerítő :-D Tényleg jó, hogy összehoztál minket. Köszi!

Felszerelések

Nike Air Skyraider