ripetti futás

2012.01.29 Vasárnap, 09:20:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

02:33:39

Távolság

28.67 km

Tempó

05:22 p/km (11.20 km/h)

Edzésleírás

Yours Truly futás Agárd

A Velencei tavat csapattuk körbe Krisztivel. Bono és Éva végül is nem tudott jönni, amit bánhatnak.

Mivel korábban indult a mezőny, mint amikorra ki volt írva a rajt, mi kb. 10 perc késéssel indultunk. A jó tempónak köszönhetően azonban kb. 8 kilinél beértük a mezőnyt. Nagyon sok futót elhagytunk. Kriszti annyira belejött az elhagyásba, hogy még engem is elhagyott. De csak 20-30 méterrel. Sokan azt mondják, nők után nem szabad futni. Ezt én annyiban módosítanám, hogy nők után nem szabad futni gyorsabban, mint ahogy egyébként is futnál. Nos, ebben az esetben is e bölcsesség jegyében cselekedtem. Saját tempómat tartva, végül is 16 kilinél utólértem, és mint közös példaképünk a Szigeten, úgy én is, amaz infernális egyharmincöt reményében diktáltam Neki, s magamnak is a tempót.

Nos ezek után már csak annyi történt, hogy a talpam 20 körül megint elkezdett fájni. Este nagyon alaposan megvizsgáltam, de nem találtam semmit, úgyhogy arra jutottam, hogy ez megint a talpi bőnye lesz, csak most egészen elől húzódik. Egyet tehetek csupán. Szétnyújtom.

Nos, az egész futás nagyon jó volt. Szép idő, jó kis nagy táv, remek társaság, finom banánok.

Mi is kellhetne még?!?

Semmi.

Yours Truly 2012 - Velencei tó körül

A nagy zöld vagyok én...

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
02:33:39 28.67 05:22 11.20 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

6 hozzászólás

lójer képe

lójer 4527 napja

Gratula, ismét a régi vagy.

Gebregab képe

Gebregab 4527 napja

Sajnálom, hogy lemaradtam mindenről a hülye 50-es miatt :)) Jó kis nagy futás volt tényleg, grat! :))

borlali képe

borlali 4527 napja

Gratulálok Ripi! Egyre bíztatóbbak a futásaid, és ez a beszámolók hangvételén is érződik! :)

lapiszorny képe

lapiszorny 4527 napja

 Tu est Petrus ... azaz kőszikla .... nem?

ripetti képe

ripetti 4527 napja

De Péter azért süllyedt el mert kőszikla volt, nem?

lapiszorny képe

lapiszorny 4527 napja

Csak azért váltottam tempót,hogy inspiráljalak,hogy kizökkentselek az Általad lassúnak itélt  sebességedből ..... :-)
De Te is láttad a gepárdhegyi sasok Edzőbáját,hogy átsuhant a víz felett.... tudod, amit mi félve kikerültünk ..... féltünk attól, hogy mi elmerülnénk, mint Péter amikor a vizen elindult , de elsüllyedt

 

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!