Edzésleírás
A megbeszéltek szerint a Sportcsarnoktól indultunk Ritával és Pistivel. Fagymentes, kissé párás, gyenge DNY-i széles reggel köszöntött ránk. A sötétség engedett a szorításából, így csökkent Rita félelme. Az edzőnönk által választot tempó az edzés során történő beszélgetést lehetővé tette, amit kihasználtunk. Jó hangulatú, beszélgetős, humorral tarkított kilóméterek gyorsan fogytak. A Deseda víztükrét a szél foltokban felborzolta, valamint a vadkacsák törték meg a víztükröt csapatos mozgásukkal. A tó közepén horgászok próbálkoztak csónakból szerencsét. A szél miatt a tó nyugati partját népesítették be a horgászok, amely szélvédet volt. Az erdőben csodálatos volt a vastag levélrétegen a futás, amely zizegő hangot adva követte lépteinket. A 4-es visszaérve ránk köszöntött szél barát. A 2-esnél András tanár úr robogott szemből, majd Szita Jani érkezet, aki után Anita "dombozásának" lehettünk szemtanúi. A kivilágosodásnak köszönhetően vettük, hogy nyomtalanul eltünt a hajléktalan a Zaranyi erdő széléről.A munkával elfoglalt Csabi autóját láttam a bíróság előtt. A mai edzés nagyon jól esett, amelyen egy klasszikus Desi kört tudtunk le. Egészségünkre Rita, Pisti! Pihentető vasárnapot Sporttársak.
Nekem pedig a száguldó fotóriporteres jelentéseid jönnek be. De képes vagy!
Egészségedre Gyuri !
Megint csodálatos a leírásod, köszönet érte. Ilyenkor sajnálom nagyon, hogy én erre ne vagyok képes.....
Jó pihenést!
(Utólagos engedelmeddel az élménybeszámolód megosztottam a facebook Fuszekli Se oldalán.)
)
Csaba43 4791 napja
Gratu Gyuri a közös edzéshez!Jó pihit spori.