Amatőr futás

2011.10.23 Vasárnap, 09:00:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

02:01:02

Távolság

21.1 km

Tempó

05:44 p/km (10.46 km/h)

Pulzus

Átlag
156
Minimum
0
Maximum
170

Edzésleírás

Bécs-Budapest záró napi félmaraton, hegyi verseny... :)

Ha ezt tudom előre, akkor talán nem vágok bele ilyen könnyen. :)
A régi emlékek szerint az eleje normális, azután emelkedik, majd be az erdőbe, János-hegyi túrafutás, majd végre jöhet a lefelé zuhanás az Istenhegyin. Onnan meg akárhogy is beérünk a célba, sík útvonalon.

Ehhez képest: rögtön az elején hullámvasút, de többet emelkedett, mint szerettem volna. Azután Budakeszinél ráfordulva a Fő utcára elborzasztott a látvány: a horizont valahol az egekben, oda kell felmenni. :)
Itt bizony már gyalogoltam keményen, olyan 10 perc/km tempó lehetett a 7-8. km-nél. De továbbra sem lett jobb, a Jánoshegyi és a Tündérhegyi út 10-12 km között szintén belegyaloglóssá vált számomra. Itt kitartóan szemerkélt, a pára is beült az útra, alig lehetett látni az előttünk futó sporttársakat.
13-15 km között végre már végre lejtett is az út, és jött a lényeg: az Istenhegyi zúzás!
Itt 3 perc/km környékén is mentem egy szakaszon, de azért figyelni kellett a biztonságos talajfogásra.

Sajnos frissíteni végig nem tudtam: az első állomásnál, mire odaértünk, elfogyott az innivaló, a másodiknál még volt meleg tea, de azt nem tartottam barátinak egy tempós futáshoz.

18-19-től a sík rész sem esett már jól, de 20-nál még épp 2 órán belüli időn álltam. Azután megláthattuk az utolsó 1 km-t, fel a hegyre... :) Ismét gyaloglás, egyszerűen nem a világom a felfelé futás, ez van.

Póló sajna nem jutott a célban, otthon elvileg magyarázhattam is, hogy azért tényleg kint voltam a versenyen, és futottam -na jó, néha túráztam- is. :)

Mira fantasztikusat futott, és nem is volt elfáradva a ruhatár-öltöző buszban látottak alapján.
Gratulálok a csapatban 5 napot futóknak, illeve mindenkinek ehhez a jó kis hullámvasút félmaratonhoz!

A részletes adatok megtekintésére csak az edzés tulajdonosa jogosult!


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

3 hozzászólás

Amatőr képe

Amatőr 4826 napja

A vicc az, hogy tulajdonképp magamhoz képest idén edzettem is, még ha elnagyolt szakaszokban is. Sosem volt 1200 km feletti évem, most meg van. De ettől a felfelék még sosem lesznek a kedvenceim.

lbtibsz képe

lbtibsz 4826 napja

Hogy mjocinak mi baja van a fejben edzéssel? :)

mjoci képe

mjoci 4826 napja

Lehet, hogy edzeni kellene.:))

Gratulálok.

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!