Edzésleírás
Ma végre összejött, amire már rég vágytam. A Sportcsarnoktól 06.30-as tervezett indulással neki vágtunk a Deseda körnek: Rita, Csaba, Pisti és jó magam, valamint Kata és Zsolti, akik az 5-ösig tartottak velünk. Igazi nyárbúcsúztató futás volt. Reggel hűvös levegő, a völgyekben tej köd (pára) valamint a horizontott is elfedő pára fogadta a jó hangulatú cspatunkat. A Nap sokáid próbálkozott, hogy kitörjön a párából és átvegye a hatalmat. A Deseda partján hemzsegtek a horgászok, akik részben az egy hetes verseny résztvevői, másik részük pedig a friss pontytelepítés éhes egyedeire vadásztak. A 8-as után, az öbölben egy 10 fős kócsag csapatot zavartunk meg,akik a sekély vízben keresték a zsákmányukat, majd csapatostul emelkedtek a nmagasba. Ennek nem örült az őket leső ravaszdi, akinek még előlünk is menekülnie kellett. A Füredi erdőrészben kerestük a sakálokat, de nem volt szerencsénk a velük való találkozásra, vagy csak jól elrejtőztek. A 67-es főútra érve már a napfény fogadta kis csapatunkat, de minden figyelmünket az útra kellet összpontosítani a város felől érkező, F1 pályára illő sebeséggel előző autósok miatt. A párás fűben átnedvesedett futócipő a száraz út porát kezdte felverni, ezzel szinezte a cipőt, zoknit, nadrágot. A Nap már magasan járt, kristálytiszta levegőt varázsolt a tó fölé, amely hosszan elnyúlva csillogot, amelyet helyenként a uszkáló vadkacsák törtek meg. És ahogy lenni szokott a horgászok kutyája ismét Csabit szemelte ki áldozatnak, szerencsére a gazdája éber volt, az eb pedig engedelmes. Visszeérve az erdei útról a kerékpár útra több kerékpározó fiatalokból álló csapatattal találkoztunk. Örült a lelkem, hogy a mozgásban vannak fiatalabb követők is. A célbaérkezéskor már bringával várakozott ránk Kata és Zsolti, amely gesztust ez uton is köszönöm. Mindenki arcán az elégedettség volt leolvasható, érdemes volt, és köszönöm mindenkinek a mai nap élményét, nem utolsó sorban Pistinek a szervezést. Kellemes hétvégét Sporttársak!
Gratu.............
Mesés leírás , köszönet érte! :)
Köszi Gyuri,hogy ebben a késői órában is el tudtál jönni...:)))
Gyuri!!Én tényleg örömmel futok veled,de(ezt nem szeretem,amikor valaki azt mondja,hogy de)sajna nekem ez az időszak az,amikor,ha hajnali 4-kor futok nem tudom,hogy este 10-kor hogy és mit számolok:)!Egyébként most fogom elkezdeni 05-kor való futásokat!Mégegyszer jó hétvégét!!
Nagyon szép leírás,és hangulatos edzés!!Le a kalappal elöttetek!!Nagyszerű teljesítmény,klafa csapat!!Egészségedre Gyuri,és szép hétvégét!!
Csaba43 4847 napja
Szuper nyárbúcsúztató edzés volt!!!Egészségedre Gyuri!!