Edzésleírás
4. Zagyvamenti félmaraton. Felkészülési versenynek szántam. A héten még kemény edzések voltak, meglátjuk mi lesz. Erősen kezdtem magamhoz képest, pár váltos volt előttem ill félmaratonosokkal futottam. Gyors volt a tempo, de maradt még egy fokozat nekem, gondoltam a többiek hamarabb fáradnak. Igy is lett, szakadtak az emberek és kb 2.5km-nél már az addig vezetőre futottam fel, Ő tovább lassult, igy az élre álltam. Innentől csak nőtt a távolság. Féltávnál is az élen, ahol volt kis csapat akik a váltásra vártak. Jo volt elsőként itt elfutni. A pálya szép, de fele terep, elég rosszul futható volt. Követtem a bringás felvezetőt, majd 12km-nél kimentünk az országutra. Itt egy szervező jobbra mutatta az utat, a bringás ment és meg követtem. Megint terep, de nem volt furcsa, hisz korábban is volt már terep , még tarló is. Egyszer csak hátrakiabál...Ne aggódj, kiviszlek innen! Mondom na ne! Rossz utra vezettek, ahol futottam már egy csomot!! De elfogyott az út igy hátra arc...ELőször gondoltam kiállok, majd gondoltam lekocogom. Érdekes, senki más nem jött le erre a zsákutcára. Visszafelé a műutra már láttam ahogy huznak el a futok. Aztán csak mentem a mezőny után, meglátjuk mit lehet visszahozni. Kicsit kedveszegedten, de végig jó tempóban a végéig még behoztam pár futót. Váltó és egyéni is ért be előttem. A bringás kisérő jó fej volt, visszajött értem és jelezte mi történt. Amit többen észrevettek, hisz féltávnál még vezettem. Az elsőnek beerkező igy is csak kb 1 perccel előttem ért be. Kaptam időjóváirást igy nyertem! Első hivatalos egyéni győzelmem bármilyen sportban! Nagyon örültem neki! Annak is, hogy KSMSZT is ott volt!
A futás nagyon jól ment, nem hajtottam ki magam, a lábaim is jók. Éreztem, az állóképesség rendben volt a végén is.
A pálya egyébként szép, változatos. A talaj nem könnyű, sok benne a bokatörő földút, de sik. 2km-ként van távolságjelzés, igy kiszámoltam mennyi a netto időm. A bruttó 1:24:12 lett, és 12:32 volt az eltévedéses 2km.
A többi részidőm: 7:23, 7:34, 7:41, 7:16, 7:45, 7:21, (12:32 - az eltévedéssel), 7:26, 7:45, 7:25, 4:02 (1.1km)
Gratulálok! Csatlakozok a többiekhez, ez már járt neked! A sztori meg nem mindennapi :)
Gratulálok!!! Kutya legyek, ha nem futsz PB-t vasárnap :-)
Ouch! Nagyon kemény idô még így hosszítva is. Gratula a gyôzelemhez, megérdemelt hihetetlenül jó tempó!
Gratulálok a győzelemhez és a futáshoz! :)
Gratulálok...én is ott voltam, mikor beértem kérdeztem is, higy az első mennyi idő alatt futotta le?? hát...ennyi idő alatt!!! szép vol.taps-taps-taps
Kiscsokinak igaza van, most kezdj előre tervezni, mert szörnyű lehetett Lacának is erre a hírre hazamenni! :D
Mikor olvastam az egész sztoridat, a szám széle le föl ugrált. Elején veled örültem,hogy elsőnek futsz el a felénél, s mikor jött az eltévedés, szörnyű érzés lehetett....de a végén, mint egy igazi szép mesének, elnyerted a jutalmad....meg a királylányt is ;)
Gratulálok, igazán jó példa vagy! Csak így tovább! Akkor mi sem adjuk fel!
Gratulálok! Jövő héten még jobb lesz, ott nem fogsz eltévedni!
Grat! Igazán jó ilyen versenyleírásokat olvasni. Céges sportmagzinba is küldhetnél néhány cikket!
Még időben láss neki a vitrin bővítésnek nehogy úgy járj mint Laca!
Gratulálok!!! Megint száguldottál... :)
Gratulálok Gyuri! Nem is értettem, hogy mész el mellettem, mikor jóval előttem kellene lenned!
Gratulálok,nagyon érett már ez a győzelem,az első,de nem az utolsó...:-)
A rendezőknek meg dícséret,hogy képesek voltak korrigálni,nem csak húzogatták a vállukat a jól bevált szokás szerint.
És a többi futó is látta,hogy te vagy a legjobb,így ha korrektek,ők sem háborognak szerintem,mindenki tisztán akar nyerni.
Most már tényleg megbízlak,nekem is szerezz valami jó kis versenyt...:-)
nem is értem. hogy lehet, hogy ez csak az első győzelmed...?!és még az is micsoda bonyodalommal! :) gratulálok! szélsebes vagy.
GRATULA! Ez Fantasztikus eredmény!
Gratula nagyon jól futsz!!
Gratulálok Bajnok!!!!!!!!! Szerintem ma minket is megvertél volna!!!!!! Nagy formában vagy! Jövő héten 1.18 alatt kell futnod!!!!!!!!!!
Gratulálok! Ilyent futni egy edző héten nem semmi.
Gyuri, nagyon jó lesz ez! 1:20-on belül nem sokan futnak felest!
Bandika 4881 napja
Nem semmi. Izgultam a szori olvasása közben... Gáz szervezés, ha a élen álló eltéved. Az egész eredményt megborítja.
Gratulálok, eltévedéssel, még a morált is istápolni kellett! Erő kellett hozzá!