ripetti futás

2011.08.23 Kedd, 17:40:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

00:58:54

Távolság

10.6 km

Tempó

05:33 p/km (10.80 km/h)

Edzésleírás

Két belevaló kollégám vállalkozott, hogy vasárnapi bravúrom (az 50°c-ban futás) megismétlésében velem tartson. Nos, egy bemellcsi kör után Sajtival toltunk egy gyorsabb tempójú kört, ami úgy nézett ki, hogy az ultrabrutál napos oldalon kihajtottuk magunkat, aztán a Nike kapunál ittunk egy keveset, majd visszfele lazán kezdtünk futni. (Aztán az is erős lett.)

Sajti a végén még ráyomott egy hajrát, amit az én öreg szecsakvágóim már nem honoráltak. Vagy toleráltak?

A mai edzés legfőbb eredménye azonban számomra az, hogy a vasárnapi, szintén dögletes kánikulában végigcsapatott 3 szigetkör után, lábaim (a jó öreg szecskavágó-fiúk) egész jól regenerálódtak. A sérülés árnya nem lengett körül. Sőt a gyors részt is kifejezetten élveztem. Az első kör, 31' körüli lett, a második meg összesen talán 27'47''. De ezt a másodikat két menetben futottuk. Közben megálltunk 44 másodpercre inni. És közben még Dilisüni barátunkkal is találkoztunk.

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:31:07 5.3 05:52 10.22 0 0 0 0
00:15:07 3.1 04:53 12.30 0 0 0 0
00:12:40 2.2 05:45 10.42 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

4 hozzászólás

lapiszorny képe

lapiszorny 4634 napja

Klassz edzés ez MonsterFővezér ..... :-)

 

sajtosg képe

sajtosg 4638 napja

Jó volt ez a két karika, bár néha meg kell mondjam össze kellett szorítanom a fogamat és fejben kellett megoldanom a helyzetet :)

 

dilisuni képe

dilisuni 4640 napja

Gratulálok, jól nyomtátok. :) (és közben arra is választ kaptam, hogy miért látlak kevesebb versenyen... igazolt hiányzás :)

Noncsa képe

Noncsa 4640 napja

és csak azért nem ment még ennél is jobban "Mer-kúr" -va meleg volt:D

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!