Edzésleírás
Végre elérkezett a várt nap, amikor kis csapatunk váltóban megkezdhette Nagyatádon váltóban a triatlon versenyt. A gyéknyesi kotró vizébe, amely szerencsére 23 C fokos volt Egyed Karcsi merült, majd szintidőt hozva átadta a stafétát Antalicz Lórinak, aki a 180km-t tervezett időben letekerte. A váltás (csip . rajtszám átadás) pillanatában éreztem a verseny súlyát, saját felelősségem a társaimért. Ők már megteték a magukét, rajtam volt minden felelősség. Induláskor még a jó idő, napsütés, bogarak volt a jellemző, de az utolsó két kör már vizes volt. Életem első igazi mért maratonfutó versenye volt, melynek során átélhettem azon benymásokat, hatásokat, élményeket, amelyet eddig csak hallotam. Beigazolódott számomra, hogy az okos tanácsot meg kell fogadni. A verseny hangulata fergeteges volt, amelyet még fokozott a barátok, ismerősőkkel való ismételt találkozás a pályán, valamnt a pálya széléről drukoló csapatársak, klubtársak, Ákos, Donát, családtagok, ismerősök, ismeretlenek. A verseny alatt a frissités kiválóan biztosított volt, még az esős időszakban is. A nap csúcsa számomra az volt, amikor az atolsó kör néhány száz méterét három unukámmal(10,8,6 évesek) együtt tehetem meg, azaz Velük együtt futottam be a célba (még szerencse, hogy az esőtől vizes volt az arcom).
A tegnapi élményeim első kovácsa Norbi volt, aki rábeszélt a nevezésre, valamint összeszervezte a csapatot. Oroszlán részt vállalt a felkészítésben, megvalósításban, melyet ez úton is szeretnék megköszönni.
Karcsi és Lóri Nektek köszi a bizalmat, valamint teljesítményeteket, amelyet a közös célért tettetek.
Összeségében nagy volt a tegnapi nap az életemben, hasonlókat kívánok Sporttársak!
Hajrá Kaposvár!
Melath Józsinak köszi a sok jótancsot a felkészülés során, nem beszélve a személyes példájáról.
Nagyszerű teljesitmény,és fantasztikus érzés volt ott lenni veletek is...hát még a futószektorban..
Számomra a megtiszteltetés, hogy csapattársad lehetek. Amit tegnap mentél emberfeletti, minden elismerésem.
GRATU!! Egy szuper futáson vagy tul.Amikor csak találkoztunk mindig mosolyogtál,látszott,hogy igazi örömfutáson vagy.Ez is bizonyitja,hogy nagyszerüen felkészültél.Mondtam ha a saját tempodban mész sokkal könyebb lesz.Most pihi és játék az unokákkal.
Örülök,hogy drukkolhattam Neked!!SZUPER vagy!!Őszinte gratu!:)
Csodálatos versenyen vagy túl Gyuri!Gratulálok a teljesítményedhez, és a csapatnak óriási gratulácíó!!!!Kellemes pihenést spori!
Gratulálok Gyuri, nagyon szép teljesítmény!!! Nagyon jó pihenést kívánok neked:)
Frida 4912 napja
Gratulálok Gyuri !
Nagy futás ! :) Nagyon szép teljesítmény.