zsolaaa bringázás

2011.06.04 Szombat, 07:45:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

02:33:54

Távolság

90.49 km

Tempó

01:42 p/km (35.28 km/h)

Edzésleírás

Tour de Pelso

nettó  átlag 36km/h

A lassúrajt alatt fel kellett zárkóznom a társamhoz ideges fékezgetések változó tempó volt 10 percig, majd beindultunk 50-el.

Az első emelkedőn (Zamárdinál) picit lemaradtam a Petitől de a lejtőn sikerült visszaérni rá Ekkor (20km-nél) jött az első defekt. 10 perc alatt sikerült megszerelnem és felfújni minimális nyomásra az első gumit.

Felmerült bennem hogy megvárom a 15 perccel később rajtoló balaton maraton mezőnyét de inkább egyedül mentem tovább. Az út mellett álló emberektől kaptam a bíztatást. Az oldalhátszélben elég jó tempót tudtam menni 36-40 körül. Sikerült utolérni pár seniort és leszakadót de ők túl lassúak voltak nekem. Végül találtam egy zöld mezes csapatot (flavantic) akik már elég jó tempóban mentek. Be is álttam előre 40-el de leszakadtak rólam. Utána hagytam had vezessenek ami nekik jólesik 33-36 körül. Nem akartam több energiát elpazarolni mert tudtam hogy ha meg is szökök úgyis utolér a balaton maraton mezőnye. A szentgyörgyi emelkedő végére 3-an maradtunk. Itt már jöttek a felvezető motorosok. A lejtőn lefelé kajáltam mert tudtam hogy nemsokára itt a mezőny. A többiek ott is hagytak de sikerült rájuk felzárkóznom ami szerintem hülyeség volt de hajtott a versenyszellem. Keszthely előtt ért utol a balaton maraton élmezőnye pár 100m-t vezettem nekik 38-as tempóval majd intettem hogy előzzenek meg.

Az északi parton kellemetlen oldalszél volt. Mindenki szeretett volna a szélmentes oldalon maradni és nem álltak be lépcsőzetes alakba.

Így viszont a bolyozásnak sok előnye nem maradt Nagy volt a tempó 40-nél nyúlt is a sor rendesen. Kezdett igazi hőség lenni kezdtem érezni a lábamban feleslegesen egyedült lehajtott km-eket. Ekkor jött a második defekt Vonyarcvashegy közepén.

Mivel több pótbelsőm már nem volt és ragasztó se volt kéznél és a sok állás miatt kétséges volt hogy sikerül e a 6:30-as szintidőn belül beérni ezért úgydöntöttem feladom a versenyt. (Nem feltételeztem hogy lett volna bárkinél aero kerekekbe való spéci 60mm-es szelephosszúságú belső, ragasztani lehetett volna az meg legalább fél óra de aki megállt annál nem volt) Úgyéreztem hogy ez a sorsom Szóltam a feleségemben hogy jöjjön értem. Visszamentem gyenesdiás határáig leültem egy padra és másfél óráig néztem ahogy a maraton mezőnye kis csapatokra szakadozva elhalad mellettem. Sokáig nem állt meg senki segíteni igaz nem is kértem segítséget és nem is vártam el senkitől hogy a bolyról maradjon le miattam. Egy kedves úriember próbált adni ragasztót de mondtam hogy már jönnek értem és különben sem bánom hogy nem fejezem be mert nem érzem magam jó formában.

Otthon kiderítettem a defekt okát. A külsőn egy karc nem volt. (Csodálkoztam is volna ha a 10 ezres alig kopott Continental gumi kilyukad) A felnin lévő gramm mániásoknak való keskeny ragasztós Zefal felniszalag elcsúszott, és a küllőlyuk éles pereme a nagy nyomás miatt kihasította a belsőt. Eddig kibírta valahogy mivel a saját pumpámmal nem tudtam 8,5 barra felfújni a gumikat de most kölcsön pumpával összejött. Raktam bele gyorsan 10 baros Schwalbe felniszalagot hogy legközelebb ilyen gond ne legyen. Sajnos erre nem figyeltem oda mikor megvettem, pedig azért van megkímélt versenygépem hogy technikai hibák ne fordulhassanak elő egy verseny során. De az is lehet hogy ez a 2 defekt a sors keze volt, nemtudom

A társam Péter 5:07-es idővel közel 40-es átlaggal ért be de teljesen kihajtotta magát. Gratula! Füredig bírta azt élezőnnyel utána eléhezett. 

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Pedál
fordulat
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
02:33:54 90.49 01:42 35.28 0 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

4 hozzászólás

zsolaaa képe

zsolaaa 4764 napja

köszi  mindenkinek!

yeppster: Sajnos ha defektet kap az ember akkor tartalékkerék és csapat nélkül tökmindegy milyen gyorsan fújja fel a gumit úgyis súlyos percekbe kerül és a verseny már elúszott. Itt speciel nem is volt megengedett a kisérőautó illetve csak a kerékpáros szövetségi vezetői licence-el lehetett kisérőautót vezetni úgyhogy még ha tartalék kerekem lett is volna akkor sem tudtam volna gyorsan kicserélni. Az első defektem ráadásul dupla defekt volt otthon is megragasztottam utána engedett a gumi ki is dobtam a fenébe. Ez versenyen a nagy  idegességben exra szívás lett volna hogy fújom a gumit aztán nem megy bele a levegő. Eltököltem volna minimum fél órát mire rájövök és megragasztom

orca: köszi a tippet! 320g az elég súlyos viszont ha belekalkulálom hogy nem kell hozzá belső akkor már versenyképes a 200g körüli Continental gumimmal + 60-100g-os belsőimmel. De ha egy ilyennel defektet kap az ember akkor nagyobb lyuk esetén kérdéses elég e a defektjavító lötty

ORBEA ORCA képe

ORBEA ORCA 4764 napja

Sajnálom,egyikünknek sem volt egy nagy élmény igaz más más okból az idei Pelso.

Egyébként én most nem az Ultremokkal mentem,hisz síkon nem számít a gramm mánia,hanem Tufo S33 Pro alap peremes szingókkal,amik olyan 320 grammosak.Viszont ezekhez nem kell magasnyomású felni szalag,és 10-11 barra simán lehet fújni,és így nagyon jól gurul,ajánlom.

yeppster képe

yeppster 4764 napja

Szia,

sajnálom, hogy azok a fránya defektek  csúnyán megnehezítették a napodat. De amig mentél nagyot tekertél. Jut eszembe, ha legközelebb mész, tudok adni tenyérben elférő, ülés alá rögzíthető pumpát, ami 10barig fúj. Ráadásul kétszer gyorsabb, mint a hagyományos pumpák, de nem gázzal, hanem kézierővel műkszik.

Fari képe

Fari 4764 napja

vannak napok,mikor egyszerüen nem jönnek össze a dolgok,máskor meg olyan mint a kirakósjáték,megy minden a helyén patentul..gratula

Felszerelések

Scott CR1 Pro (2007)