Edzésleírás
174. WINK félmaraton. Hááát vegyes érzéseim vannak. Úgy készültem hogy ma futok egy egyéni csúcsot. Azért választottam a Wink maratont mert ez az AIMS által hitelesített pálya, és én csak az ezeken elért eredményeket tekintem hitelesnek. Maga a pálya gyors volt, de sajnos nagyon nagy meleg volt. Már az elején tudtam hogy itt nem lesz ma csúcsdöntés. Azért elkezdtem rendesen hátha, de csodák ebben a sportban nincsenek. 1:13:30-as tempót mentem az első körben, három volt, majd utána teljesen kezdett a tűző nap kizsigerelni. Ha már nem tudok nagy időt futni, legalább a versenyt szerettem volna megnyerni. Ez sikerült is. Az igazsághoz tartozik hogy nem volt komolyabb ellenfél, csak a nagy meleg! Az utolsó kört szinte már lekocogtam! Végül sikerült nyernem, és ez volt az első olyan győzelmem, ahol célszalagot szakíthattam át!:)))) Majd kis szuszi, és interjú! Remélem nem beszéltem félre!:)) Kaptunk technikai pólót, szép befutó érmét, és kupát. Ezt a győzelmemet az én kis pocaklakómnak ajánlom, aki tartotta bennem az erőt!! Tudom hogy lélekben már velem van!!!!!!!:) Talán egyszer büszke lesz rám!:) Összeségében szép nap volt!
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:24:31 | 7.03 | 03:29 | 17.20 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
00:25:41 | 7.03 | 03:39 | 16.42 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
00:26:55 | 7.03 | 03:50 | 15.67 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Gratulállok,azért nem vacakoltál.
Gratulálok a győzelmedhez és az utódhoz is!
Gratulálok! :)
azért ezt az eredményt én örömmel bevállalnám:) gratula
A futás is szabadtéri sport....Gratulálok a verseny megnyeréséhez,még ha ma épp nem sikerült PB-t futni a meleg miatt,ezt az időeredményt nagyon kevesen nem fogadnák el egyéni csúcsnak.A pocaklakó pedig nagyon hamar tudni fogja,hogy az édesapa egy bajnok,ahogy Toncsofia is írta:-)
Gratulálok!
ui.:Ez olyan szint,amihez nekem 44-45-ös átlagot kellene menjek bringán,tehát ezt az eredményt én is nagyon szívesen elfogadnám:-)
Gratulálok Laca, mind a két sikerhez!
Gratulálok, és jó egészséget a családnak a babaváráshoz! :)
LACA! Emelem kalapom! Kemény voltál, a meleg a mi nagy "ellenségünk"... De akkor is nagyon keményet futottál, 3:49-ben kocogtál? Sokan ilyen gyorsan biciklizni sem tudnak.... :)))
Tudom mit érzel egész pontosan, az a 2-3 perc, ami bennem lette volna múlt héten, engem is zavart... Viszont épp ezért tudod, hogy mire vagy/lennél képes... ahogy én is.... és ez a fontos, ez ad önbizalmat és eröt! ....
Méghozzá milyen büszke lesz a kis pocaklakó majd RÀD! .... Hiszen mi szülök példaképek vagyunk gyerekeink számára... és aktív lelkes sportolóként JÒ példaképek is ráadásul (lehetne ez másképp is..)... Fiam 22 hónapos és már tudja, hogy apja mit csinál, ha felveszi a kék Asics-csukát... :)))
Az elsö helyezéshez külön gratula.... ez a hab a tortán!
Gratulálok.
Gratulálok Laca! remélem a célszalagot is eltetted emlékbe!
Fúúú ez nagyon jó lehetett átszakítani a célszalagot...Nagy gratula!
Gratulálok! Hát igen a hirtelen meleg nem éppen a hosszútáv futok barátja.
K.Gergő 4880 napja
Nagy gratula Mester mind a 2 dolog miatt!