Edzésleírás
Derült, csillagos, holdfényes reggelre ébredtem, kicsit nehezen a tegnapi névnapi ünneplés után. Nem volt könnyű au indulás, de belejöttem. A városból kiérve friss tavaszias, földillat terjenget a levegőben. Kutatva az okot megláttam a Zaranyi erdő melletti részen traktor fénye látszott, valamint halk morgás hallatszott. A Deseda gátjánál előztem a kerékpárját toló horgászt, aki visszafelé jövet már a strandi stégen készítette felszerelését. A tó vize tükörsima, a pirkadatban ezüstösen csillogott. Pistivel a találkozás a szokott helyen, majd beszélgetésbe kezdtünk a rendelkezésünkre álló alig több mint 10 percben.Kaptam Tőle megnyugtató híreket csapattársunkról. Az 1-esnél jött Attila, Tappancs kutyájával. Máris a Sportcsarnoknál volltunk, ahol elváltak útjaink.Ma már kellemesebb viszonyok között, egyre világosabb reggelen lehetett edzeni, ami klassz volt. De már morogtunk egyet közösen Pistivel a vasárnapi óra átállítás miatt, amely eredményeként egy hónapig ismét sötétben kell futni. Ez nem ronthatja el a hangulatunkat. Egészségünkre Pisti. Szép tavaszi napot Sporttársak!
Szép napot néked is Gyuri!Az átállást csak meg szokjuk valahogy.Gratulálok!Egészségedre!
kopi60 5040 napja
Egészségedre Gyuri! Gondolom a napod is ilyen szép volt mint ez az edzés..öröm olvasni..