Edzésleírás
Három napos pihenő (kerti munka és a futás nem volt összeegyeztethető) után, gyönyörű madárfüttyüs reggel indultam a Sportcsarnokhoz. Rita, Norbi, Pisti, valamint Roli már már menetkész állapotban a helyszínen voltak. A tegnapi napló bejegyzés alapján még vártuk Katát, Kopit, Zsoltot. Mivel nem érkeztek, nekivágtuk a Deseda 8-asig tartó távnak. Az időjárás kellemes, tíz fok fölötti,az égbolt kissé felhős volt. A tempót beszélgetősre fogtuk, mivel régen jött össze a csapat. A tó partján, mint fecskék a villanyvezetéken ültek a horgászok, dobálozásaikkal zavarták a halakat. Gyorsan kihasználják a lehetőséget, mivel napokon belül haltelepítés miatt horgász tilalom lesz. A fordulónál a fejünk felett húzott el egy hattyúpár, valami csodálatos hanghatást keltve a szárnycsapásaikkal. A C-5-ös repülőhöz hasonló sipoló hangot adva suhantak a víz felett. Sajnos a landolást nem láthattuk, pedig az elmény. Vissza felé enyhe szellő köszöntött ránk, de a hőmérséklet miatt nem volt hatása. A jégcsarnoknál szemből érkezett Csabi. Munkából indult haza bringával, de beszélgetni visszajöt velünk a Sportcsarnokhoz. Tőle tudtuk meg, hogy a start időpontját Kata, Kopi és Zsolt 08.oo-ra módosította. Nem értem... Csabi elmondta, hogy két távot kapott a Balaton Maratonon a csapatában. Összeségében a mai edzés jól sikerült, illetve a következő közösben is megegyeztünk. Derüs ünneplést kivánok minden sportársnak!
Szépen keztétek az ünnepet.Grat!!
Szerintem mi is megünnepeltük a mai napot!
Kár lett volna kihagyni ezt a szép tavaszi reggelt...
Egészségedre!
Ja!!Nekem a hattyúpárról mindig a KLM reklám jut eszembe.
Szép leírás,amolyan Fekete Istvános.Azt a hattyúpárt mi is láttuk.A víz felett repültek fél méterrel legalább 500 métert,majd landoltak.Csúcs volt!Szép napot Gyuri!!
Élménydús beszámoló, olyan vagy mint egy igazi krónikás.
Ügyanez az élmény amit leirtál,délután fotókkal dokumentálva,egészségedre váljék a mai edzés!
Csaba43 5048 napja
Gratula Gyuri, örülök hogy taliztunk spori!!