Edzésleírás
Mai nap nagyon nehezen indult. A tegnapi pihenő, igali gyógyfürdő hatására estére beállt a derekam. Reggel az ágyról úgy fordultam le, mert felülni nem tudtam, így 03.30 és 04.00 óra között életet leheltem végtagjaimba. Az első 15-20 lépés nehéz volt, de a lakás távolodásával a fájdalom is fokozatosan elmúlt. Csillagfényes, friss reggel fogadott, néma csend, illetve Keleti barát. Akinek nincs naptárja nem is tudja, hogy már márciust írunk. A városon kivül sapkát a fülre idő volt. Két autóval is találkoztam, amelyek közül az egyik a reflektort is levette, mikor lámpámmal azt kértem. Visszafelé hiába kémleltem az utat, a kis piros fényt nem láttam, tehát nem találkoztam Pistivel. Attila jött Tappanccsal, illetve a kerékpáros is. Amilyen nehezen indult, olyan jól esett a reggeli mozgás a friss időben, tiszta levegőben. A kerékpár utat felderítettem, Sportársak mehettek edzeni. Verőfényes, vidám napot!.
Remélem estére elmúlt a derékfájás!!Csak óvatosan ebben a sarkvidéki időjárásban!!
Azért csak óvatosan avval a fájós derékal spori!Gratulálok Gyuri!Egészségedre!
Nehézkesnek vélt kezdés ellenére szépen belelendültél.A Tenkest még nemtudom,majd szombat estefele döl el,hogy megyek vagy még éledezek.
Derűs napot Gyuri és egészségedre!:)
Az edzésem sajna ma elmaradt...elkaptam valami kórságot ismét.
Tegnap délután kezdődött hasmarssal és egész éjjel gyötört.
Azért remélem,hogy a 7vgre már jobban leszek és nem kell ezt a versenyt is kihagynom.:)
kopi60 5062 napja
A keleti masszázs helyrehozta volna,csak nem igényelted a szolgáltatást!!!!Azért vigyázz magadra,ha reggel indulsz sitalpat vigyél magaddal,én most este szét csúszkáltam magamm..