Edzésleírás
Kassa Maraton.
Várakozással és kérdésekkel teli maraton. Alig-alig futottam harminc fölött az évben, ezért nem volt igazán tapasztalatom, hogy mit tudok a kritikus szakaszon. Igazán a Nike eredményből tudtam kiindulni, mit is várhatok magamtól. A minimum elvárás a 3:40 alatti idő, de titkon ott lebegett, az 5 perces ezrekkel a 3:30 körüli befutó.
Tudtam, hogy 30-35 km –ig tudom hozni, de utána nagy kérdőjel.
Péntek esti érkezés Kassára, párommal, NincsMesé-vel és aildi5-tel. Szombat: a szokásos rajtszám átvétel, kis városnézéssel. Kassa megmutatta mindkét arcát. Gyönyörű belváros, tele magyar emlékekkel (de semmi politika), és egy több sebből vérző külső városkép. Ebéd, majd kis kirándulás a város melletti víztározóhoz, majd pihenés.
Reggel 2 fok köszöntött ránk (éjszaka 0 alatt!), viszont biztató volt a felhő nélküli égbolt! Rövid tanakodás, miben fussunk, de bízva a jó időben, csak ésszerűen. Gyalog a rajtig, kb. 2 km, kis bemelegítés. Összefutottam Running Lacáékkal, jókívánságok, irány a rajt.
A pálya 2x 21 km, erős érdeklődés mellett! Végre rajt, lelkes szurkolók, és egy hangszereit akkor kipakoló együttes kb. 2 –nél . Hiába a zenészek későn fekszenek, és korán halnak.
Kicsit erős kezdés 4:50 alatt, de gyorsan visszavettem. Igazából standard 4:50 és 55 közötti stabil ezrek, gond nélkül. Végre újra a rajtnál (1:44), lelkes szurkolóim a tribünön, fordulás 2. kör. (a zenészek ekkor hangoltak 2 illetve 23 km-nél!) Alig vártam a 30 km-t, tudtam, hogy itt kezdődik a verseny. A Hernád partján jól esett a menjünk- menjünk-menjünk buzdítás, erős szlovák akcentussal . A nemzeti színű felső meghozta a hatását. Aztán 30. Gond nincs, de éreztem, hogy bennem van néhány km. Folytatás, lassulás, bár még csak néhány másodperccel szaladtam ki az 5 perces ezrekből, de éreztem, hogy nem szabad gyorsítanom. Egészen 35 km-ig tartott az 5 perc/km-s átlag, aztán a Fal! Nagyon gyorsan, és intenzíven. Igyekeztem össze kapni magam, de ez csak mentálisan ment, fizikálisan egyre rosszabbul voltam. 5:30, 6:05, 6:20 és 26-os ezrek, és nem tudtam ritmust váltani. Alig vártam a 40 km-t (zenekar még mindig hangol!), az mindig adrenalin bomba! De most kicsit durrant. Harcoltam a hemoglobin térfogatommal, papírom van róla, hogy alkalmatlan vagyok hosszútávfutásra, de ezt igyekszem nem tudomásul venni.
41 km, gyorsulok, 42 még mindig (5:30 alatt), és befutó. Ezt az érzést nem lehet leírni, át kell élni. Aki túl van rajta, tudja miről beszélek. Harmadik maratonom, 26 perces fejlődés, tavaly október óta, de az más verseny, más körülmények, egészen más felkészüléssel, már amennyire azt annak lehetett nevezni.
Összességében nem vagyok csalódott, sőt, de az ember kezelje helyén magát! …és fusson többet! Akkor lehet álmodni!!
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:00:00 | 42.2 | 00:00 | 0.00 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Óriási gratula, nagyon szépet mentél!!! Nekem 27-32-ig volt fal:))) Azé' tuti sokat köszönhetsz a "Szekszárdi" hegyeknek is:)))
Először is gratulálok!! Jó volt találkozni veled!! Szuper a beszámolód!! Igen minden maraton más és más. És a maraton nem 30-nál, hanem 35-nél kezdődik!!! Ezt most te is átélted! És a maraton nem két félmaraton!!!! Nem szabad számolgatni!! Ezeket én is az idén tapasztaltam meg!! Álmodozni pedig szabad, és kell is!! További jó edzéseket, és versenyeket kívánok neked!!!
3:30 ide, vagy oda, ez az eredmény úgy szuper, ahogy van!! Molto Grande Gratulazione!!!! :-)
Gratulálok, szép volt!
Hatalmas GRAT Pisti, jövőre még jobb is lesz, úgy, ahogy Te gondolod:) kemény fickó vagy, hajráhajrá:):)
Gratulálok Pisti, szép teljesitmény! Igazad van, előre kell nézni. A Nike 1:33 és az éves futóteljesitmény alapján bőven benned van a 3:30-on belüli eredmény. Azt a falat meg legközelebb ki kell kerülni!
Kíváncsi voltam a beszámolódra, örülök, hogy ilyen jót futottál, mégha nem is vagy teljesen elégedett, a lényeg sztem, hogy TE lefutottad! Gratulálok!
Legközelebb kikerülöd a falat és simán meglesz a 3:30 -on belüli időd,ez egészen biztos.Gratulálok!
Huuu de szép időt mentél! Gratulálok! Az a "fal" ugyan ott volt de te megmásztad:)
GRATULA!!!!! GRATULA!!!! Hatalmas időt futottál!
Hoppá ! Egy Kassa marathon ......Nagy gratula, szép időt mentél nagyon !
Nagyon jó maratont és sikeres célbaérést sportárs!
Lesz, ami lesz! Utána Party Time!
Tervezett időd? Nagyon jó futást neked!
Utána sok maratonista, csonka maratonista bulifutást szervezünk?:)
Na véletlenül előre becsillagoztalak... :-))
Bense Kriszti 5101 napja
Szekszárdi hegyekkel könnyű ilyen erősnek lenni! Álmodj csak tovább! Hajrá!