Edzésleírás
Lisszabon Félmaraton
Előző nap és pénteken nagyon kellemes idő volt (bár pont pénteken a rajtszám átvátelekor jött egy nagy szél és egy kis zuhany), reggelre viszont felhős volt az ég így nem is lett annyira meleg, ami talán direkt jó is volt a futáson. Nem vittem hosszút, így azért fáztam egy picit, de szinte mindenki rövidben állt a rajtnál, szóval bíztam benne, hogy jó lesz így. Azért jó néhány km kellett, hogy a kezem már ne fázzon és izzadni is csak később kezdtem, de amiatt viszont elég jó tempót futottam. Mindig igyekeztem beállni valaki mögé, mert csak lengedezett a szellő, de nem akartam, hogy a Balaton Félmaraton fáradtsága megismétlődjön. Mivel nem ment rosszul, gondoltam, hogy nem lesz gond az 1:45-ös idővel és 10km-nél biztos majd lassulok, de csak nem akart jönni a lassulás. Egyedüli kis holtpont már visszafelé volt, amikor enyhe emelkedőn fel kellett menni a Rossio-hoz, de megbírkoztam vele és lefelé vissza is adta, amit elvett. Ekkor már kezdett kristályosodni, hogy ha nem lassulok, ebből 1:40-en belüli idő is lehet, így próbáltam erre koncentrálni és tartani a tempót. Nyoma se volt a múltkori fáradtságnak és bár az utolsó 50-100 méteren már kiengedtem, így is negatív lett és bőven 1:40-en belül. szóval elég jól sikerült ez a futás :-)
GPS szerint: 21,25km
Az abszolútban a 1110. helyen végeztem (sajnos nem szerinti megosztást nem tudok), a kategóriámban pedig a 189. lettem.