Edzésleírás
Mostanra szokásos 8 x 1000/300m volt tervezve (és úgy-ahogy kivitelezve. Egész nap azt terveztem, hogy hamarabb hazajövök, mert világosban szerettem volna résztávozni. Mivel 5-kor már sötét van így 2-3 óra közötti indulással. Ugyanakkor 1 óra után megérkezett a hidegfront a beígért felhőszakadással és viharos széllel. Fasza! Ebből az lett, hogy brutálisan túlöltöztem, 2 termo felsőt is felvettem, az egyik téli. A telóm nyugati, majd É-Ny-i szelet jósolt, gondoltam nem baj, mert az első két széria ellenszélben a pesti oldalon lesz, az meg egy kicsit védettebb mert a fák felfogják, a többit meg úgyis a középső úton tolom. Ehhez képest amint elindulta, és a híd alatt a pesti oldalra fordultam, olyan brutál É-K-i pofaszél fogadott, hogy azt hittel megvakítanak a pofámba hulló falevelek. Majd a 2. szériára tényleg É-Ny-i lett és egy kicsit enyhébb lett, majd a középső úton már nem volt vészes, sőt még a nap is kisütött. 1000 gyorsak: 4'19", 4'02', 4'01", 3'53", 3'58", 4'04", 4'02", 4'04". (4'03" átlag) Ha leveszem az első, viharos pofaszeles km-t, akkor nem annyira tragikus 4:00 átlag, de pl 2 hete stabilan 1 kivétellel mindegyok 3'5venvalamennyi volt.