Edzésleírás
Beac szalonnáról el a Sirály utcai lépcsőig.
Ott az alábbi kör:
Lépcsőn fel, majd kis utcákban le a lépcső aljáig. kb. 900 méter a táv. A lépcső meg mondjuk 30 szint.
Kezdetben aggódtam, mert a combikám görcsizni akart, de aztán bemelcsizett és akkor már jó volt.
Jól ment az egész. Külön élményt jelentett számomra, hogy Nórit sikerült beelőznöm. Ez igen motiváló volt számomra, mivel tudatában vagyok a köztünk lévő tetemes futóteljesítménybeli különbségnek. Nyilván hagyta magát, de akkor is. Hát persze. Mivel tudja, hogy egy férfi szívéhez a lábán keresztül vezet az út. Hagyni kell győzni.
Nos, az egészet elég kiegyensúlyozottan, egyenletesen futottam, mert igen erősnek és gyorsnak éreztem magam. Ráadásul ez volt az első edzés azóta, hogy fogadalmat tettem, miszerint eztán nagyon rendesen fogok edzeni, és mindig a nehezebbik végét fogom meg az edzésmunkának. Olyan leszek, mint Hős. Igen.
Az eső vígasztalanul esett, de mint ahogy azt ti mindnyájan nagyon jól tudjátok: ez nem baj, hanem inkább jó.
A pályára visszaérve azonban azt kellett tapasztalnunk, hogy diákhordák szállták meg kedvenc büfénket, így a sörözést otthonra kellett halasztanom. Mindegy. Már megszoktam, hogy pofoz az élet.
Amúgy az edzésen ott volt az Oroszlán, aki azt mondta, lát bennem egy 1:35-öt és majd segít kihozni belőlem, amit tudok. De a sapkámat elvitte gélezésre.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:05:08 | 0.9 | 05:42 | 10.52 | 30 | 0 | 0 | 0 | |
00:04:55 | 0.9 | 05:28 | 10.98 | 30 | 0 | 0 | 0 | |
00:04:43 | 0.9 | 05:14 | 11.45 | 30 | 0 | 0 | 0 | |
00:04:53 | 0.9 | 05:26 | 11.06 | 30 | 0 | 0 | 0 | |
00:04:50 | 0.9 | 05:22 | 11.17 | 30 | 0 | 0 | 0 | |
00:04:42 | 0.9 | 05:13 | 11.49 | 30 | 0 | 0 | 0 | |
00:04:45 | 0.9 | 05:17 | 11.37 | 30 | 0 | 0 | 0 | |
00:04:41 | 0.9 | 05:12 | 11.53 | 30 | 0 | 0 | 0 | |
00:00:00 | 9 | 00:00 | 0.00 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Mi egyébként hősökként törve előre Edzőbával benyomultunk a büfébe a szokásos bodzaszörp-vigyorgó óriásisler kombóra. És közben még társadalmi életet is éltünk a PPK-s gólyákkal.
És nem hagytam magam-se lépcsőn felfele, se lefele nem tudok futni. Ezekben sokkal jobb vagy nálam, az tuti!
Teccik az új fénykép, bár egy guggolós sem lenne utolsó... BEAC szalonna :)))))
Én máris féltékeny vagyok!!..meg se vagyok említve...bezzeg az Anti..na szép..:D
Csak így tovább, ahogy megbeszéltük! Jó vagy nagyon, csak hinned kell magadban (és főleg bennem!).
Amúgy gratulálok, szépen mentél!
Zs
sogyu 5001 napja
Ez maradt ki, klassz lehetett!