Edzésleírás
18-23 fok. 3.5km bemelegítés benne 6 x 100kgy. majd 3 szigetkör 15.9km tempófutás 1:11:23 (24'13", 23'40", 23'30") 4:29 átlagtempó. levezetés. Az volt a terv, hogy fokozóra futom 4:30, 4:20, 4:10-es átlagtempóban a köröket. Már a bemelegítés borzalmasan és fújtatva ment. Az első kör első km-e után (ami 4'30" lett) már megkérdőjeleztem, hogy miként tudok ezen majd gyorsítani. A 2. km után már azt modtam, hogy az is jó,lenne ha 4:30-as átlaga lenne az egész távnak, bár nagyon bizonytalan voltam benne. A 3. km után azt gondoltam, hogy az első kört sem tudom 4:30 tempóra behúzni, sőt valószínűleg a 3 kört sem tudom lefutni. Majd a 2 körben a pesti oldalon találtam egy nyulat, aki pont az én tempómban éppen előttem ment, és ez idegesített, ezért egy határozott tempóváltással elhaladtam mellette, gondoltam beleteszek 100-200 métert, hogy ne zavarjuk egymást. Ez jól is esett, majd 1-2 perc elteltével, amikor belepihentem volna, észrevettem, hogy ott van pont mögöttem, így (szerencsére) benne maradtam egy 4:20-25 közötti tempóban, ami váratlanul jól esett,Sajnos az Árpád híd után lemaradt, de meg tudtam tartani a tempót, így ha nem is sikerült az eredeti terv szerinti tempót menni, de legalább fokozóra sikerült.