Edzésleírás
IM 2010 párban
bringa: enyém volt az első és a második kiskör. Mondhatom a kezdés egyáltalán nem volt ideális. Elég sokára értünk át Gyékényesről és akkor még a bringámért is el kellett mennem a koliba. Rohanás, közben egy szendvics letuszkolása volt a program, és idegeskedés, hogy nem érek vissza, mire Balázs megérkezik. Visszaértem, de alig maradt időm bármire is, épp megtöltöttem a kulacsaim és már rohanhattam is a váltóhelyre. Szinte sírva szálltam fel a bicóra az idegességtől, nameg éhesen, úgyhogy rögtön be is nyomtam egy szeletet, meg egy banánt, ittam, és próbáltam megnyugodni. Ám ekkor eszméltem, hogy nem műkszik a kilométerórám. Na ekkor megint ideges lettem, nem akartam elkövetni azt a hibát, mint szombathelyen, hogy kihajtom magam, de így meg nem volt semmi visszajelzés. Hát mindegy, muszáj volt beletörődnöm. Aztán egész belejöttem, elkezdtem élvezni a dolgot, a második körben pedig Nórival még beszélgetésre is jutott időnk.
Összességében mehettem volna egy kicsit gyorsabban, ha lett volna órám, talán sikerül is, de így legalább egész frissen szálltam le a bicóról.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Pedál fordulat |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:19:11 | 35 | 02:16 | 26.52 | 100 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
01:20:19 | 35 | 02:18 | 26.15 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Ezért külön köszönet! :)
Jól mentél...Mikor az első kisköröm után frissítettem, Balázs odajött, kérdezgette hogy vagyok, meg ilyesmik. És pont akkor jelentél meg- ránézett az órájára és hihetetlenül büszkén mondta, hogy már itt is vagy és mennyire jót mentél. Aranyos volt. :)
tormanoja 5157 napja
Balázs nagyon elfogult:)) Egyébként meg tök jó volt dumálni, jövő héten majd továbbfejlesztjük!!!!:D