pécsi futás

Siófok Félmaraton2022.11.19 Szombat, 12:30:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

01:28:49

Távolság

21.19 km

Tempó

04:11 p/km (14.31 km/h)

Pulzus

Átlag
144
Minimum
0
Maximum
185

Edzésleírás

4-5 fokban, erős ÉK-i szélben. Most jobban odafigyeltem a bemelegítésre mint tavaly, és ok is lett. Viszont az edzéseredményeim alapján közel sem voltam olyan formában mint a tavalyi előtt. Ezt azonnal éreztem, amint az első km megvolt, amit a szokásos módon elfutottam, de 3:50 helyett 4:03 lett. Éreztem, hogy nem igazán haladok. Majd a Beszédesen próbáltam a tömeggel együt haladni, de egyre inkább lemaradoztam (sztem 4:00 tempóban mentek, és meg 4:06 körül) és mögöttem sem jött boly akikkel szélárnyékozhattam volna, így nem sikerült olyan jól mint a Sparon. Sebaj, gondoltam, majd jön a Balcsipart ahol hátszél lesz az ellenszélből, majd ledöbbentem, hogy a hátszél ellenére inkább belassultam. Pont ezen morfondíroztam, hogy ez mitől lehet, ami nem először fordul elő, de már meg is volt az első kör 44'02". Ott ittam először ami kicsit eltelített és be is lassultam egy picit 4'18" lett. Majd a 12. ami érthetetlen módon itt mindig kiemelkedően a leglassabb 4'25" lett. Onnét persze  visszagyorsultam, de hiába próbáltam szélárnyékba beállni, valahogy mindig lemaradoztam. A Beszédesen szembesültem azzal, hogy a második körre sokkal nagyobb ellenszél lett mint az előzőben. Viszont itt sikerült találnom egy hármast akik mögé bebújva próbáltam árnyékozni, bár ugyanúgy fújt mindenhonnét a szél. Arra viszont jó volt, hogy a tempót tartottam. Végig szt mondogattam, hogy csak 17.5km-ig kell tartani onnét már hátszél. De a Galérius előtt vettem észre, hogy tulajdonképpen a boly lassabb mint amit én terveztem, így nemcsak tartanom kell velük a tempót, hanem a fordító után le is kell hagynom őket. Ez a gondolat ott akkor eléggé csípett, de tűpontosan megtörtént. Szerencsére az egyik lánnyal a bolyból elszöktünk, és tempót váltottunk. Igazából ő szökött meg, én csak követtem. 19km-nél már előttem volt vagy 50 méterrel. Aztán rájöttem, hogy hova tartalékolok, most kell tolni amig az egyenes tart, így belehúztam, és az elszökött lányt is visszaelőztem, így meglepetésre kiváló idő lett a végeredmény, ami 30mp-el elmarad a tavalyitól, de az előzmények fényében kifejezetten elégedett vagyok vele. Inkább azt erősíti, hogy ha tavaly sikerült volna így bolyozni a második körre ott teljesen egyedül maradtam) akkor biztosan 1.27...valamennyi lett volna

Edzésszakaszok

Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!