janosib futás

Futás2022.10.22 Szombat, 00:00:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

01:43:35

Távolság

21.1 km

Tempó

04:55 p/km (12.22 km/h)

Edzésleírás

2. Jászság Dinamikája Futónap-Félmaraton

Zolival és Zsombival vágtunk neki a félmaratonnak, egyáltalán nem tudtuk, hogy mire számítsunk, mert írták, hogy van aszfaltos és erdős rész is. Az első körben aztán kiderült, hogy 5 kiliig egészen jó volt az út (két földes rész volt benne), de utána az erdő elég kacskaringósra sikeredett. 3 körös volt a verseny és nagyjából annyi volt egy kör mint múlt héten (6,8 körül, de az erdőben néha elveszett a GPS és a kanyargós pályán kevesebbet mért az órám, de itt volt mindig 5:40 körüli km, ami meg nem volt reális, mert ennyivel lasabban nem mentem. Érdekes módon most nem lassultam annyira le mint múlt héten, ehhez persze kellett az is, hogy már két héttel vagyunk a maraton után, illetve nem is volt annyira meleg, szerencsére a nap sem nagyon sütött, inkább a felhők mögött bújkált. Szóval az első kör után rá akartam menni az 1:45-ön belüli időre és ehhez jó tempót is mentem és a harmadik körre sem fáradtam el, így sikerült idén már negyedszerre is bemenni ez alá. Utána még toltunk zsíros kenyeret és megvártuk Zoli eredményhirdetését és utána jöttünk haza. Abszolútban a 16. lettem, két nő és 13 férfi előzött meg, kategóriámban pedig a 10., hiába erős a 40 feletti korosztály :-)

GPS szerint: 19,96km (az erdő miatti rövid kanyarok miatt, reálisan kb 20,4 körül volt)

20/22 projekt állása 18/20

Edzésszakaszok

Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!