ripetti futás

2010.07.10 Szombat, 15:00:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

01:44:47

Távolság

21.1 km

Tempó

04:58 p/km (12.08 km/h)

Edzésleírás

Délibáb Félmaraton.

Szabival (a későbbi győztessel) utaztam. (Ezt csak azért írom, hátha ez rám is jó fényt vet)

Idén a sok esőtől ingoványos, lápos, zsombékos Hortobágyon egy roppant ötlettelen és lélekölő pályát sikerült csak kialakítani. Három 7 kilis kör, amiben hosszú kétirányú szakaszok voltak.

Tavaly még nem tudtam ilyenkor félmaratont futni, csak 14 killert, és utóbb sopánkodva panaszkodtam, hogy egyszer sem tudtam 5km/perc alá menni. Ti persze nyugtattatok, hogy ez nem rossz, meg így meg úgy, de én fosnak éreztem már akkor is. Ezért a célkitűzés az volt 5perces alatt menjek (és persze félmaraton), azaz 1:45 alatt érjek be.

Az első kör jól ment. Simán hoztam a tempót. Aztán a másodikban megfeküdtem. Jól lelassultam. Szép lassan elveszítettem saját magammal szembeni előnyömet, olyannyira, hogy az átlagtempó(!) is visszacsúszott 5 fölé. A második körből bejőve komyolan elgondolkodtam, hogy hagyni kéne a francba az egészet. De aztán nem hagytam, hanem kivánszorogtam még egyszer. Aztán 16 kili előtt történt valami. És tudom is, hogy mi, de azt csak személyesen mondom el annak, akit érdekel. És onnantól, mintha elemet cseréltek volna bennem. Nem fokozatosan visszajött az erőm, vagy erőt vettem magamon, hanem bekapcsolták a turbót, és kész. Éreztem, hogy mostantól már nem lehet semmi gond. Újból erős voltam és gyors. Sorra előztem vissza az engem korábban megelőzőket, majd az új áldozatokat tettem haza. Nem kellett lassítanom, sőt még frissítenem sem. Nem volt rá szükségem. Folyamatosan hoztam vissza a szintidőt. Végül az utolsó 200 méteren - a tőlem már elvárt módon - kolosszális gepárd hajrát produkálva (nem mellesleg vagy 20 embert lenyomva) sikerült beérnem időre. Örömöm határtalan volt.

Utána még Szabival szedtünk vagy 3-3 kiló ringlót. Úgyhogy holnap nagy fosások várhatók.

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:32:47 7.03 04:40 12.87 0 0 0 0
00:36:34 7.03 05:12 11.54 0 0 0 0
00:35:26 7.04 05:02 11.92 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

8 hozzászólás

sogyu képe

sogyu 5085 napja

Ismet bebizonyosodott, fejben dol el:)

csattogoboka képe

csattogoboka 5092 napja

Hát Királyom. Ez bravúros volt! Lengetem a kalapom! :)

És engem is érdekel...

cseha képe

cseha 5095 napja

GRatulálok!!! Arattak a gepárdos fiúk a hétvégén!:)))

juc képe

juc 5095 napja

Szia,

Én is ott voltam a Hortobágyon, bár csak 7km-t futottam. Minden elismerésem az összes futónak aki a félmaratoni távot teljesítette, isszonyatos hőség volt.

Nagyon gratulálok Neked hogy ilyen körülmények között is sikerült a célodat megvalósítani, nagyon jól mentél többször láttalak ahogy áthaladtál a rajt/cél területen, és Én voltam aki az utolsó 400m körül a dobomoldalról szurkolni próbált :)

Gratulálok mégegyszer!

running Laca képe

running Laca 5096 napja

Királyunk,minden elismerésem a tiéd!!! Gratulálok!!/ Egy alattvalód!:)/

Gebregab képe

Gebregab 5097 napja

...és hatalmas flatula hegyek :)))

Királyom, engedd meg, hogy gratuláljak ehhez az elképesztő teljesítményhez. Ilyen fostalicska pályán ilyen tempót produkálni... és most már bevallhatod, hogy én jutottam a második kör után eszedbe, ahogy tikkadt elméd homálygó vetítővásznáról odaszóltam irgalmatlan mennydörgő hangon: " Egy Király sosem adja fel, fuss tovább, az erőm VELED lessssssz!" És lőn.

Pierre képe

Pierre 5097 napja

Szuperrrrrr! :D
Ja, és engem érdekel, majd csütörtökön megkérdezem!

dilisuni képe

dilisuni 5097 napja

Gratulálok, acél...izé, akarom mondani gepárdos teljesítmény :)
(Én is két gyorslábú futóval utaztam, de rám sajnos nem voltak ennyire jó hatással :)

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!