janosib futás

Futás2021.04.20 Kedd, 00:01:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

01:58:05

Távolság

21.1 km

Tempó

05:36 p/km (10.72 km/h)

Edzésleírás

Virtuális Vivicitta Félmaraton - Alacskai erdő

Imivel és Balázzsal vágtunk neki a félmaratonnak egy kis késedelem után, mert mikor megérkezdtünk szakadt az eső, nem is tudtunk kiszállni a kocsiból. De a félórás várakozás megtette a hatását és ragygó idő lett. A végén kezdett beborulni, majd hazafelé kezdett újra csöpögni az eső, de az már nem okozott gondot. Imi új, hosszabb kört javasolt, amiben volt 2km plusz hepe-hupa. Aztán a második körben ott hagyott minket, így Balázzsal úgy döntöttünk, hogy három kör után visszatérünk a tavalyi pályához, így pont 21 lesz és nem kell variálni. Nekem az első kör után kicsit szarakodott a vádlim, de aztán szerencsére nem volt gond vele, de végig éreztem és nagyon el is fáradtam. Szerencsére most a nehezített pálya ellenére is sikerült 2 órán belül menni, így jó az idei félmaratoni átlag :-D

GPS szerint: 20,91km (A veresny összesítésében egyébként a 161 férfi lettem, megelőzött 34 nő, a kategóriámban pedig 30. lettem)

20/21 projekt állása 8/20, eddigi átlag: 1:56:48

Edzésszakaszok

Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!