Edzésleírás
Libegő Trail
Ezt a versenyt nagyjából csodaként élem meg, mert a csütörtöki nem túl acélos edzés után (sem az idő, sem az érzet nem volt valami jó) nem voltak túl pozitív érzéseim. Ráadásul mostanra tetőzött a hétfőn beindulni készülő náthám, szóval nem úgy keltem reggel, mint aki neki akar menni a Libegőnek...ötször.
A rajthoz érve persze elkapott a hangulat, így a kedvem is előjött valahonnét, egészen jó volt már a rajtkapuhoz állni. Végig tudtam magamra figyelni, a 3. kör lefelétől már az addig közelemben lévők is kezdtek leszakadni, 4. felfele után meg már végképp magam voltam.
Nem számoltam görcsöen a köröket, egyszerűen a jelenben tudtam lenni és élvezni, amit csinálok. Persze a féltávot és az utolsó kört azért számon tartottam, de "kétségbeesett" visszaszámlálást nem csináltam. A végén a 3 órán belüli idő miatt még rá kellett kicsit pakolni a tempóra, de nem volt ez sem probléma.
Mindent egybevetve sokkal jobban ment, mint tavaly, elégedett vagyok:)
https://dangercat.blog.hu/2019/04/13/5x_fent_5x_lent_libego_trail
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
02:58:19 | 25.5 | 07:00 | 8.58 | 1650 | 0 | 0 | 0 |