Jó lehetett, köszi! :-)

Ma én is jártam a Dante-poklánál és le is másztam megnézni közelebbről. Egs! 

-"Miért, neked van pénzed elmenni idén is nyaralni?"

-"Nem, nekem ez a nyaralás. Ez uram, hogy itt vagyok majd minden nap kint és csoszogok felfelé a Napba.."

Furcsa ma kivételesen, borotvált pofával nekiindulni egy ilyen ködös reggelnek, mégha felsejlik is a színházi függöny mögül a tegnapi melegség varázsa. Az ígéretbeváltót pedig úgy hívják: Kecső- rét, legalábbis annak baloldali erdőszéle, ahol a keresett katlanhatás van. És ahonnan már melengeti a fagyott sarat a laposan vágó, felkerekedő fény. Megint a vagy kétheti emlékezet után vezetem elől a sort, bár nem kedvencem ez a pozíció. Jobbszeretem "valakire tenni a kereket" és közben elmélázni a jelenemen, ami nagyonis jófelé mutat, bár "Mordorban" mindig várhatóak hullámvölgyek. Mint most is, ahogy Ballát rosszabbik kalauzolásommal, a kedvelt fenyvesem elérése után, balra vezetném. A csak épp felsejlő átkötőösvény végi Dante-pokla felé. De ő mégis inkább a napos hegytető felé kalauzol az ágak útvesztőjében. És milyen igaza van!

-"Megint meg se tagadhatjuk magunkat" - rikkantom oda, miközben gyerekkori kalandozásainkra gondolok a bánkúti vadcsapásokon és arra, hogy mi lesz ennek a vége, ha az jobb kézre kibukkanó, sátrazó rétfolt és az átsejlő, szikrázóan fehér sziklák és a csupasz fatörzsek közt beleütközünk a besűrűsödő elegyes valóságba. A kimosolygó kék ég után ismét le kell forduljunk hát az általam csak intervall-katlannak becézett, mára már járhatatlanul bedölt fagyzugos huplik közé, balra. Miközben a harmadik csörtető őzcsapat válik el előttünk a fáktól.. Barátomat nem kell félteni, mindjárt szökell is fel a másik oldalon. Saját bevallása szerint egy új látnivalóra szomjazva az emelkedő tetején, ami hajtja és hajtja, légiessé váló lépéseit -magam alig kapkodva a levegőt kapaszkodok csak utána a gallyakat lépdelve. 

-"Istenem, milyen kár, hogy Biga megint nincs itt velünk, vagy Rézi..!" -gondolom. De visszacsöppenek a realításba, mivel kis kupaktanácsunk a tetőn megállapítja: ki kell lyukadnunk egy újabb hullám-lábkapkodás és fejforgató navigálás után a kék O-re. Onnan már nem Izom útján, hanem a csábító Molnárszikla-gerincen ereszkedjünk vissza, ezúttal mediterrán hangulatot csak szóban felidézve (ez úgy néz ki, hogy egymásnak kiáltozgatunk hátra, -ha eszünkbe jut egy újabb etűd) a mínuszfokos, ködös Majpark szorításába.

Soha rosszabb reggelt!