Edzésleírás
Mára még jobban lettem, talán nem kiabálom el, hogy túl vagyok ezen a kis betegségen. Úgyhogy jöhetett az előre betervezett dombos edzés. Jóval keményebbnek ígérkezett, mint a múlt heti, mert meredekebb emelkedőt néztem ki (pont 400 m hosszú, konstans emelkedik, összesen 30-32 m-t), és a 6 sorozat helyett most 8-at csináltam. Ráadásul gyöngének is éreztem még magam, tüdőre és lábra is megterhelő volt, kb 200 m-nél, azaz féltávnál elfogytam mindig, onnantól nagyon dadogott a történet. Hideg is volt (0 fok körül egy kis északi széllel), de szerencsére jól felöltöztem, nem igazán fáztam. Nagyjából egyformán futottam őket (4:30-as tempó körül), csak az első kettő volt kicsivel lassabb, és az utolsó gyorsabb (4:14). Hát, lesz még jobb is, de most nagyon örültem, hogy az előzmények után egyáltalán végig tudtam csinálni egy ilyen edzést.
Részletek: http://maratonfuto.hu/start.php?page=trainings&training=1285